Category Archives: Állattenyésztés

Mehet újra Kínába az amerikai baromfi

kmKína azonnali hatállyal újból engedélyezte a baromfihús importját az Egyesült Államokból. Peking 2015 januárjában madárinfluenzára hivatkozva rendelte el a behozatali tilalmat. Egy évvel korábban, 2014-ben az Egyesült Államok 390 millió dollár értékben exportált Kínába baromfihúst.

Kína idei sertéshústermelése legalább 20 százalékkal esik vissza a FAO szerint

cpiA FAO becslése szerint Kínában idén legalább húsz százalékkal csökken a sertéshústermelés az országban tavaly megjelent sertéspestis miatt, amiért azóta folyamatos a kényszervágás.

Brüsszel megmentené a méheket

mkAz európai uniós képviselők újabb javaslat-tervezetet kérnek az Európai Bizottságtól, miután a tagállamok fellazították a méhek védelmét célzó szabályozást.

Indul a mézkampány

Nagy István, mézes nap, Vajdahunyad vára, mézMagyarországon egy főre jutó mézfogyasztás 80-90 dekagramm évente, a hazai piac azonban tudna még fejlődni – derült ki az őszi mézfogyasztás-ösztönző kampány nyitórendezvényén.

Államtitkár: a kereskedőnek is van felelőssége

kiA kiskereskedelem felelőssége is, hogy a fogyasztóit megfelelő módon, hitelesen informálja, megvédje a dezinformációktól. Erről Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért felelős államtitkára beszélt a 18. Tojás Világnapi konferencián, amit a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (BTT-MTTSz) szervezett.

Csökkent a nagyüzemi tojástermelés

ftA nagyüzemi tojástermelés a tavalyi, csaknem 11 százalékos bővülése után idén az első fél évben mintegy 9 százalékkal csökkent éves összevetésben, így az idén várhatóan 1-1,2 milliárd tojást állítanak elő Magyarországon a tavalyi 1,24 milliárd után – közölte a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) titkára a tojás világnap alkalmából.

Növelni kell a mezőgazdaság versenyképességét

miTöbb mint 17 százalékkal bővült a mezőgazdasági beruházások növekedési üteme 2019 első félévében – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének regionális szakmai napján.

Tudatos tojásvásárlást javasolnak a termelők

tjTévhitek helyett a tudatos, fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő tojásvásárlásra ösztönöz a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.

Több foglalkoztatási támogatásra számíthat a baromfi- és sertéságazat

sbAz agrárminiszter döntése értelmében a baromfi- és sertéságazatban dolgozó szakképzett munkaerő megtartási támogatása 200 ezer forintról 500 ezer forintra nő.

Tejkomplexum alapkövét tették le Szenttamáson

caTejkomplexum alapkövét tették le Szenttamáson a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. beruházásában. A próbaüzem 2020 decemberében, a tej feldolgozása és értékesítése 2021 januártól indulhat .

Afrikai sertéspestis: házi sertések között nincs Magyarországon

vddKülönféle vélekedések vannak az afrikai sertéspestis hazai jelenléte kapcsán, sokaknak talán minden házi sertés gyanús már, ami él és mozog, pedig a helyzet ennél jóval árnyaltabb.

Szakmaközi szervezet lett a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

nytSzakmaközi szervezeti elismerést adott át Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének, Juráskó Róbertnek.

Mire számíthat a sertéságazat?

kiCsaknem 18,9 milliárd forint jut az idei költségvetésben a sertéstartók állatjóléti többletvállalásainak támogatására, ez a több milliárd forintos uniós forrással növeli a sertéságazat versenyképességét.

Afrikai sertéspestis – Nébih: a sertéstartók ingyenes fertőtlenítőszert kaphatnak

stA sertéstartók ingyenes fertőtlenítőszert kaphatnak állatorvosuktól.

Kazahsztán idén csaknem 300 ezer élőállatot vásárolt Magyarországról

ktSikertörténet a magyar-kazah agrár-kapcsolatokban, hogy az év eleje óta csaknem 300 ezer élőállatot vásárolt az ázsiai ország Magyarországtól – Budai Gyula.

Az agrártárca támogatásokkal növeli az állattenyésztők versenyképességét

fzsAz Agrárminisztérium (AM) támogatásokkal is segíti a magyar állattenyésztőket, hogy az ágazat az erős nemzetközi versenyben helyt tudjon állni. Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára a XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) megnyitóünnepségén beszélt.