Category Archives: Vidék

Nagy István: a helyi termék mindig a helyi gazdaságot erősíti

NAGY IstvánA helyi termékek mindig a helyi gazdaságot erősítik és sok-sok család megélhetését jelentik – mondta az agrárminiszter szombaton a Pest megyei Bagon.

Jól halad az osztatlan közös tulajdon felszámolása

ff_Kiemelkedően sikeres a 3 hektár alatti állami földterületek márciusban elindult értékesítése és ezáltal az osztatlan közös tulajdonú területek felszámolása, az eladási folyamat I. üteme már lezárult, a gazdák készülhetnek az előreláthatóan április végén kezdődő II. értékesítési csomagra is.

Jelentős siker az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában

njSikeres az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején indult földértékesítési programjának első üteme – jelentette be Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár. A program lényege, hogy az állami tulajdonban álló három hektár alatti, osztatlan közös tulajdonban fennálló állami tulajdoni hányadokat és a nehezen hasznosítható földeket értékesítsék az érintett tulajdonosok és a helyben lakó gazdák javára nyilvános eljárás keretében.

Folytatódik a vidékfejlesztés és tovább erősödik mezőgazdaság idén

niFolytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése, a gazdák pedig kiszámítható támogatáspolitikára számíthatnak 2020-ban – mondta Nagy István agrárminiszter a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.

Újabb 1,5 milliárd forintos pályázat a VP-ben

faAz Agrárminisztérium új, mintegy 1,5 milliárd forintos kerettel hirdetett pályázati lehetőséget az élelmiszer-feldolgozás és a borászat támogatása érdekében.

Az agrárium versenyképességének növekedését segíti a Vidékfejlesztési Program

vkA 2014-20 közötti időszakban összesen 1300 milliárd forint áll rendelkezésre a Vidékfejlesztési Program keretében. Az idei évi programmódosítás középpontjában az erdőtelepítések támogatásai álltak.

A biodiverzitás évét hirdették meg 2020-ra „A legszebb konyhakertek” programban

kkA Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program az otthoni kertgazdálkodást népszerűsíti, célja, hogy a kertművelők munkája kellő elismerést kapjon, és példájuk nyomán minél többen műveljék kiskertjeiket, hiszen így öröklődhet tovább az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat a generációk között – fogalmazott az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár az országos program évzáró ünnepségén.

Fásítani csak szakszerűen!

gycAz Országfásítási Programhoz csatlakozva a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ mintegy 1500 fős dolgozói létszámával megegyező mennyiségű facsemete ültetését végezte el sarródi kutatóállomásán, ahol nem csupán a fásítás fontosságára, hanem annak szakszerű elvégzésére is fel kívánták hívni a figyelmet a szervezet szakemberei.

2,4 milliárd forint támogatásról született döntés a Zártkerti Programban

zkAz idei évben is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat iránt, a rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a pályázatok támogatására szánt ez évi keretet – a jövő évi kerettel összevonva – 2,4 milliárd forintra emeli, így az idei évben összesen 232 pályázat támogatására nyílt lehetőség.

Magyar méhészjavaslatot támogatott 13 tagállam

huTizenhárom uniós tagállam támogatta a méhészeti ágazat megerősítésére vonatkozó magyar javaslatokat Brüsszelben.

Csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet a Mézes reggeli programban

miOrszágszerte több mint 1200 helyszínen csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet a mézfogyasztást népszerűsítő Mézes reggeli programban, amelynek nyitó eseményét a Tolna megyei Tamásiban rendezték.

Nagy István: 21. századi fejlesztések a Tokaji Borvidéken

piA Tokaji Borvidék a huszonegyedik századba lépett azzal a beruházás sorozattal, amelyet 2016 és 2019 között a kormány hazai forrásból biztosított 8,2 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg a borvidék szereplői – mondta az agrárminiszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkisfaludon a szolgáltató borászati és beszerzési központ átadásán.

A magyar mezőgazdaság erősödik

fsA kormány és a gazdák közös erőfeszítéseinek eredményeként a magyar mezőgazdaságban 2010 után olyan kedvező folyamatok indultak, amelyek hatására az ágazat erősödik – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

Több mint 40 milliárd forint külterületi utakra

20190719_PEL_4820Több mint 40 milliárd forint fordítható külterületi, mezőgazdasági utak fejlesztésére a vidékfejlesztési program (VP) keretéből – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Agrárlogisztikai központ és hűtőház Nemesvámoson

akAgrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át a Veszprém megyei Nemesvámoson, a beruházás 274 millió forintba került.

Szakmailag indokolatlannak tartja az agrártárca a MOSZ felvetéseit

mwA Vidékfejlesztési Program keretében minden forrást meghirdettek, több mint 1370 milliárd forintra már megszülettek a támogatói döntések – tudtuk meg az Agrárminisztériumtól, amely szakmailag indokolatlannak tartja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) a program kapcsán napokban hangoztatott felvetéseit.