Monthly Archives: szeptember 2009

Szabolcsi Széchenyi Kártya hitelek

A kiadott kártyák száma hasonló a múlt évihez, az összeg viszont nagyobb, a tavalyi időszak 1 milliárd 315 millió forintjához képest 1 milliárd 322,5 millió forint – mondta az érdekkép

A nagy, tiltott, génkezelt lenmagos sztori (ÖSSZEFOGLALÓ)

Olyan növényről van szó, amelynek fogyasztását Kanadában és az Egyesült Államokban is engedélyezik, a génmódosítás tekintetében megosztott EU-ban azonban egyelőre nem vihető

Egy hét a Passzívház Expo-ig

A 2009. október 7-8 között megrendezésre kerülő esemény kiállítói listája megtalálható a következő honlapon honlapon: www.cep-expo.hu. A rendezvény

Egységes uniós élelmiszer logókat!

Az Európai Bizottság közleményében stratégiai iránymutatásokat fogalmazott meg a közösségi minőségpolitika jövőbeli alakításáról. Ennek célja elsősorban a fogyasztói táj

Szétválik a Hungexpo, marad az állam

Az NVT közleményében emlékeztetett: a vállalat 2005-ös privatizációja után a magyar állam tulajdonában egy darab szavazatelsőbbségi részvény maradt, ami feljogosítja az MNV Zrt.-t arra

Határidőig kell kötelező ajánlatot kell tenni a Cadbury-re

Az amerikai Kraft Foods arra készül, hogy ellenséges felvásárlási ajánlatot tegyen a brit Cadbury édességgyártóra – közölte néhány napja a The Observer című brit lap vasárnap. Citybe

Hatmilliárd eurós büdzsé-emelést javasol az EP jövőre

Jelentette be az EP jelentéstevője, Surján László (KDNP) azt követően, hogy a költségvetési EP-bizottság Brüsszelben szavazott a tervezetről. A több mint hatmilliárd eurós bővítés n

Value of new corporate forint loans reaches year-high

The value of new forint-based corporate loans signed in August was well over the HUF 155.1bn amount in July and slightly more than the HUF 219.3bn in the same month a year earlier. The August figure w