Monthly Archives: augusztus 2013

Keresleti csemegekukorica-piac Európában

kukorica

Jó helyzetben vannak a magyar csemegekukorica-termelők, mert a tavalyi nem túl jó termés miatt keresleti piac alakult ki egész Európában – közölte a Syngenta Kft.

Jövőre már nullszaldós vagy nyereséges lehet az Office Depot

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Stabilizálta helyzetét az év első nyolc hónapjában az Office Depot magyarországi cége.

A világ legnagyobb idei folyami expedíciója a Dunán

folyami exp.

A most zajló Nemzetközi Duna Expedíció (JDS3) a világon a legnagyobb folyami kutató expedíció 2013-ban, az ENSZ Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Évében – mondta Ivan Zavadsky, a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) főtitkára.

Felelős vízfelhasználással csökkenthető a Duna szervesanyag szennyezettsége

duna

Felelős vízfelhasználással csökkenthető a Duna szervesanyag szennyezettsége – közölte legfrissebb tájékoztatójában Donau Chemie AG.

Inkább kidobják, mint leadják a használt sütőolajat

MOL

Az emberek tisztában vannak vele, hogy a használt sütőolaj veszélyes hulladék, a legtöbben mégis kidobják, ahelyett, hogy leadnák a megfelelő átvevőhelyeken – derül ki a Mol augusztusban készített felméréséből, amelyet a vállalat a vásárlói körében végzett el ezer ember online megkérdezésével.

A mustgáz veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem

mustgáz

A szüreti időszak közeledtével a katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy a mustgáz veszélyforrás lehet; gondatlanság, figyelmetlenség miatt minden évben több esetben történik országszerte mustgázmérgezés, amely halállal végződhet.

Kapuvári húsgyár – Nem lesz újabb pályázat, különválik a két felszámolás

kapuvar

A két sikertelen kör után nem írnak ki harmadik pályázatot az üzem vagyonára az egykori kapuvári húsgyárat működtető cégek felszámolóbiztosai.

Világszerte drágulnak az ingatlanok

New Home

A világ öt legnagyobb városa közül New Yorkban, Londonban és Tokióban is emelkedtek az ingatlanok bérleti díjai az idén a második negyedévben, Budapesten jövőre kis mértékű díjnövekedést várható – közölte a CBRE globális ingatlan tanácsadó.

Szeméttelepeket rekultiválnak Uniós támogatással

Müllplatz

Több mint tízmilliárd forintos uniós támogatással 76 bezárt szeméttelepet rekultiválnak a a Délkelet-Alföldön, 67 településen.

Románia decemberben kezd gázt exportálni Magyarországnak

gáz

Románia decemberben kezd gázt exportálni Magyarország felé az Arad-Szeged vezetéken keresztül – adta hírül a Mediafax hírügynökség.

Szakértők: a Richter és a Magyar Telekom húzta a piacot

tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,76 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 18 243,97 ponton zárt hétfőn.

A visegrádi országok számára példaértékű a magyar földtörvény

fold

Bitay Márton Szlovákiában részt vett a 2014. utáni földforgalmi szabályozásról szóló informális V4 agrárminiszteri találkozón.

Szarvas ad otthont a Minisztériumok Nemzetközi Sporttalálkozójának

Fazekas

2013. augusztus 21-25. között Magyarország rendezi az 1964 óta minden második évben sorra kerülő Minisztériumok Nemzetközi Sporttalálkozóját.

“Nem marad elköltetlen uniós forrás az agráriumban”

czervan gyorgy

Nem marad elköltetlen uniós forrás a mostani uniós költségvetési ciklus végére a magyar agráriumban, mivel a 2007-2013 között Magyarország rendelkezésére álló, jelenlegi árfolyamon 1400 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás több mint 90 százalékát már lekötötték – jelentette ki Czerván György.

Decathlon: közel 20 milliárdos árbevétel a magyarországi áruházakban

decathlon

Közel 20 milliárd forint árbevételt értek el tavaly a Decathlon magyarországi áruházai – közölte Pósfai Gábor, a francia sportszerforgalmazó vállalat ügyvezető-igazgatója.

EU-támogatással fejleszt a Poli-Farbe

polifarbe1

Az Új Széchenyi Terv keretében 132,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a festékek és bevonó anyagok gyártásával foglalkozó Poli-Farbe Vegyipari Kft. pigmentpaszta-gyártás és új színkeverési technológiai rendszer kifejlesztésére.