Nőtt a Gyermelyi Tésztagyár árbevétele és eredménye tavaly

A közlemény szerint az idén szeptemberben 40 éves jubileumát ünneplő Komárom-Esztergom megyei vállalatcsoport tavaly a válság ellenére is eredményes évet zárt. A teljes egészében magyar magántulajdonban lévő cég évi 23 ezer tonna tésztát gyárt, amelynek 90 százalékát belföldön értékesíti. A cégcsoport az alapanyag-termeléstől kezdve a végtermékek értékesítéséig szinte mindent maga végez. Saját farmjáról kerül a tojás a tésztagyártásba, a tojótyúkokat is saját termesztésű takarmánnyal etetik. A liszthez a vetőmagot a cég maga szaporítja és dolgozza fel, a búzát részben saját területen termeszti, és tárolókkal, valamint malommal is rendelkezik. A gyermelyi vállalat az elmúlt tíz évben évi legalább 1 milliárd forintot fordított beruházásokra. A közelmúltban 8 milliárd forintos beruházásból épült fel a teljesen automatizált tésztagyár. Az idei évben fejeződik be egyebek mellett az új magasraktár építése, illetve egy regionális raktár Polgáron, jövőre pedig egy új malom épül fel: így a cég őrlési kapacitása napi 300 tonnáról 500 tonnára emelkedik. A jövőbeli tervek között szerepel az egyik tojófarm technológiacseréje és kapacitásnövelése, valamint a kombájnpark megújítása is. A Gyermelyi Tésztagyár az idén a száraztészták mellett friss tésztákkal is megjelenik a piacon, elsőként töltött derelyével és raviolival.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.