Hogy vészeli át a fagyokat a gabona?

A tavaly ősszel elültetett gabona állapota lesújtóan gyenge volt. A vetések 50 százaléka közepes minősítést kapott. A korábbi évekhez mérten elmondható, hogy átlagosan az 50 százalék a jó minősítést szokta kapni a korai felméréseken. A mostani rossz eredménynek oka az aszály volt. „Gyakorlatilag a porba kellett elvetni a búzát és a repcét” – teszi hozzá Petőházi Tamás. Prognosztizálható, hogy ennek következtében 100-110 ezer hektár repcét ki kell majd tárcsázni. Helyükre tavaszi növények fognak kerülni. A statisztikában ugyan körülbelül egymillió hektár búza szerepel, de elképzelhető, hogy ennél csak kevesebb, 850-900 ezer hektár lesz. Helyükre szintén tavaszi növények kerülnek, napraforgó és kukorica. Így várhatóan a tavalyi évhez képest nagyobb területen fognak termeszteni napraforgót, és 10-20 ezer hektárral nagyobb területen kukoricát. Legközelebb 2012. áprilisában készül újabb felmérés, a szakemberek bíznak benne, hogy azért jelentősen jobb képet fognak kapni, mivel a mostani csapadékos időjárás már teljességgel megfelelőnek mondható. Az sincs kizárva, hogy végül elérheti a terményminőség a tavalyi színvonalat. Ebben az esetben a betakarítási szezonra ez egy közepesen magas árszintet fog eredményezni. A napokban várható jelentős lehűlés szakértők szerint eltérő mértékben viseli meg a növényi kultúrákat: a repcének árthat a nagy hideg, míg a gyümölcsfák és a búza még elviseli. Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke elmondta: a gyümölcsösökben valószínűleg nem okoz majd kárt a zord idő. A gyümölcsfák most még mélynyugalmi állapotban vannak, az erős fagy nem károsítja őket. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke viszont arról beszélt, ha a hőmérséklet -12 fok alá süllyed, és nem lesz hótakaró a földeken, úgy a repce jelentős fagykárt szenvedhet. Ez a termelőket igen érzékenyen érintené, mivel az aszályos időjárás miatt ez a haszonnövény amúgy is jelentősen károsodott. A szakember szerint a búzavetések még hótakaró nélkül is kibírják várhatóan a néhány napos erőteljes lehűlést. Bár a gabonavetések számára is kedvezőbb volna, ha hóval takartan érné a földeket a nagy hideg.

Összeállította: Balázs Bálint

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.