A kormányfő és a Magosz elnökének közös nyilatkozata

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökségével – valamint a gazdaszervezet vezetőségével – tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban. A megbeszélésen jelen volt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az eszmecserén a mezőgazdasággal és a vidékfejlesztéssel összefüggő témákat vitattak meg. A tárgyalást követően közös nyilatkozatot tettek közzé. Az alábbiakban szó szerint közreadjuk a nyilatkozatot:

Közös nyilatkozat

Az aláírók megállapítják, hogy a szövetségi szerződés pontjai beépítésre kerültek a kormányprogramba, az Alaptörvénybe, és a javaslatok többsége megvalósult. A Fidesz és a Magosz 2010. március 10-én megkötött Együttműködési Szerződésének legfontosabb pontja: a hazai termőföld és az ivóvízkészletek védelme, a felettük való rendelkezési jog nemzeti kézben tartása. Az elmúlt két évben a párt és az érdekvédelmi szervezet számos konkrét kérdésről egyeztetett és talált a vidéki életet könnyítő megoldásokat. Sokat javult például a mikro-, kis- és középvállalkozások piaci helyzete. Sikerült 2014. április 30-ig meghosszabbítani a külföldiek magyar termőföld vásárlási moratóriumát is.A családi gazdaságok, a kis- és közepes gazdaságok versenyképességének javítása, a helyi élelmiszertermelés, feldolgozás és értékesítés,a helyi piacok létesítése, működése eredményes.A kormány a Magosz több, konkrét javaslatát valósította meg az elmúlt két évben. Ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bír a Nemzeti Földalap megalapítása a gazdák földhöz juttatása érdekében, illetve a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény benyújtása.A gazdák versenyképességét, piaci pozícióit jelentős mértékben javítja a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény elfogadása. Ez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a keletkezett jövedelem az alapanyag előállítók és élelmiszer feldolgozók körében maradjon.A szövetség felhívja a kormány figyelmét – elismerve az eddigi adminisztrációs terhek csökkentésére irányuló jogszabályi változtatásokat (túlméretes járművek közlekedése, közúti áruszállítás feltételei, gázolaj jövedéki adó visszaigénylése) – hogy további intézkedések szükségesek a túlzott bürokrácia leépítése érdekében.A Magosz kéri a kormányt, hogy a vízgazdálkodási társulatok helyzetének végleges rendezése érdekében segítse a gazdák önkéntes társulását az öntözési rendszerek kiépítésére.A szövetkezésen alapuló termelői integrációk kialakítása javítja a növénytermesztő és állattenyésztő gazdák versenyképességét, az integráció azonban a jelenlegi kiélezett versenyben csak állami közreműködéssel oldható meg.A Magosz arra hívja fel a kormány figyelmét, hogy a mezőgazdaság sikerességéhez az agrárvállalkozások terheinek mérséklésére van szükség. Ezért az aláírók közös nyilatkozatban deklarálják, hogy együttműködnek a kormány által előterjesztett munkahelyvédelmi akció mielőbbi sikeres megvalósításában.A nem csituló európai válság közepette a magyar agrárvállalkozások versenyképességének, munkahelymegtartó és munkahelyteremtő képességének erősítésével több tízezer mezőgazdaságban dolgozó munkavállaló munkahelyét védhetjük meg és több ezer vállalkozás számára könnyítjük meg a munkahelyteremtést.Az aláírók közös nyilatkozatban deklarálják, hogy együttműködnek a kormány által kitűzött célok megvalósításában, amely a vidéki munkahelyek számának megtartására és növelésére irányul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.