Új vágópont épül Csongrád megyében

A húsüzemmel kiegészített beruházás 44 millió forintos összköltségéhez 25 millió forintot nyert pályázaton a Kinizsi 2000 Mg. Zrt. és a társtulajdonos Fábiánsebestyén Község Önkormányzata. Az államtitkár kiemelte: a LEADER pályázat keretében meghirdetett támogatás célja, hogy a mezőgazdasági termékek feldolgozásának, illetve forgalmazásának fejlesztésével vagy új termékek, eljárások, technológiák bevezetésével növekedjen a mezőgazdasági üzemek, illetve élelmiszeripari vállalkozások versenyképessége. Magyarország mezőgazdasági adottságai kiválóak. A közös agrárpolitikát érintő brüsszeli tárgyalások során Orbán Viktor miniszterelnök határozottan kiáll hazánk érdekei mellett – hangsúlyozta Czerván György. A 2010-ben alakult Fábiánsebestyéni Húsüzem a nagyüzemi állattartás, a családi gazdaságok kiszolgálására és igényeire (helyben készült, egészséges húsáru) létesült. A vágópont úgy lett megtervezve, hogy ahhoz kapcsolódva egy következő ütemben egy új húsüzem is kialakítható, de ettől függetlenül a vágópont önállóan is működőképes. Az első ütemben elkészülő vágópont a településről és térségéből érkező állatok – marha, sertés, juh és kecske – szakszerű, higiénikus, az előírásokat teljesítő vágását szolgálja. Az új vágóponton bérvágást is vállalnak a környékbelieknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.