Szlovák tokaji borvidék – Tabajdi Csaba fellebbezést sürget

Tabajdi Csaba szerint az Európai Bíróság csütörtöki ítélete nem hozott megoldást a tokaji borvidék ügyében, ezért Magyarországnak fellebbeznie kell.
A szocialista európai parlamenti (EP-)képviselő pénteken kiadott közleményében kiemelte: az Európai Bíróság ítélete tovább élezi a tokaji elnevezés körül Magyarország és Szlovákia között kialakult vitát. Bizonytalan jogi helyzetet eredményez az, hogy a bírósági ítélet értelmében az uniós eredetvédelmi rendszerben a Tokaj eredetvédett elnevezés alatt két eltérő termékleírás is szerepelhet. Az egyik a Szlovákia által javasolt, míg a másik a jóval szigorúbb minőségi előírásokon alapuló magyar termékleírás – mutatott rá a képviselő. „Ez versenyhátrányba hozhatja a magyar termelőket, csorbítja a tokaji bor kiváló nemzetközi hírét. Mind az uniós fórumokon, mind pedig a kétoldalú magyar-szlovák kapcsolatrendszerben fel kell lépni a helyzet rendezése érdekében. A magyar kormánynak feltétlenül fellebbeznie kellene az Európai Bíróság igazságtalan ítélete ellen a magyar tokaji bor érdekében” – értékelte Tabajdi Csaba, az EP mezőgazdasági bizottságának tagja az Európai Bíróságnak a Tokaj elnevezés ügyében hozott ítéletét. A szocialista politikus hangsúlyozta, folytatja küzdelmét a magyar tokaji bor védelméért. Újabb és újabb kérdésekkel fordul az Európai Bizottsághoz, és minden lehetséges fórumon felszólal a magyar tokaji védelmében mindaddig, amíg nem sikerül megnyugtatóan rendezni a szlovákiai bejegyzést övező bizonytalanságokat. Tabajdi Csaba úgy véli, hogy a magyar álláspont szerint az európai eredetvédett elnevezés bejegyzését végző Európai Bizottság, valamint a szlovák hatóságok adminisztratív hibát követtek el az eljárás során, amit az Európai Bíróság úgy tűnik, figyelmen kívül hagyott. „A helyzet végleges megoldását az jelenthetné, ha a két ország végre megegyezne a tokaji bor termékleírásáról, és lehatárolnák a tokaji készítésére alkalmas termőterületet” – zárta közleményét a szocialista politikus.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.