A Magyar Agrárkamara cáfolja a MOSZ állításait

Nem állja meg a helyét az az állítás, miszerint a választási szabályok nem tették lehetővé a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) számára a jelöltállítást. A MOSZ önállóan jogosult lett volna jelöltlista állítására – véli a Magyar Agrárkamara átmeneti elnöksége.

A MOSZ közölte, nem vesz részt az új Nemzeti Agrárkamara megalakítását célzó agrárkamarai választáson, mert indoklása szerint a Magyar Agrárkamara ideiglenes elnökségének a választások lebonyolításáról szóló határozata alapján erre nincs lehetősége. Az eljárási szabályok ugyanis – az úgynevezett zárt listás rendszer – csak a jelölő szervezetek listái közötti választást teszik lehetővé, és széles körben kizárják a szakmai szervezetek önálló részvételi lehetőségét. Emellett az agrár-érdekképviselet a választásokra való felkészülési időt is kevesellte.

Az agrárkamara közleménye szerint a választási eljárási szabályzat világosan lefekteti, hogy önálló jelöltlista állítására országos agrár-érdekképviseleti szervezetek és azok szövetségei jogosultak. A jelöltállító szervezetekkel szemben állított követelményeket a MOSZ teljes mértékben kielégíti, tehát önálló jelöltlista állítására jogosult szervezet.

Az agrárkamara úgy véli, az sem helytálló, miszerint a választási szabályzat nem hagyott elegendő időt a jelöltlista összeállítására. Ellenkezőleg: a megyei jelöltállítás szükségességéről, a jelöltekre vonatkozó követelményekről és a választások időpontjáról már a 2012. augusztus 1-től hatályos agrárkamarai törvény világosan rendelkezik. A jelöltekkel való egyeztetésekre tehát nem néhány nap, hanem csaknem 6 hónap állt az érdekelt szervezetek rendelkezésére – fogalmaznak.

Félrevezetőnek minősítette a kamara azt az állítás is, hogy a leendő jelölteknek mindössze egy napjuk volt ellenőrizni, hogy szerepelnek-e a választási tagjegyzéken, tehát választhatók-e. Kifejtették: ezzel ellentételesen, már a tavaly augusztustól hatályos agrárkamarai törvény rendelkezett a választási tagjegyzékre való felkerülés feltételeiről, amelyek mindenki számára egyértelműek és ismertek voltak.

A MOSZ kifogásolta azt is, hogy a választások ellenőrzésére csak a megyei választási bizottság jogosult, a jelölő szervezetek nem. Az átmeneti elnökség felhívja a figyelmet, hogy a választási eljárási szabályzat alapján a választások lebonyolítását elejétől a végéig közjegyző ellenőrzi minden egyes helyszínen, ezért határozottan visszautasít a választások tisztaságának megkérdőjelezésére vonatkozó minden hasonló vádaskodást.

Az agrárkamara átmeneti elnöksége rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy a MOSZ nem képviseli tagjait a kamarai választásokon, hanem látszatindokokra hivatkozva kibúvót keresett a megmérettetés alól. A beérkezett jelöltlisták tanúsága szerint 12 országos szakmai szervezet és ágazati érdekképviselet viszont sikeresen tudott jelölteket állítani a választásokra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.