A MOSZ úgy gondolja, jogosak voltak az aggályok

mosz

Az agrárkamarai küldöttválasztáshoz kapcsolódóan a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) szerint egyre több információ és szervezet nyilatkozata erősíti meg a korábbi aggályait.

Az agrár-érdekképviselet továbbra is tényként kezeli, hogy a választási szabályzatot kidolgozó agrárkamarai átmeneti elnökségben kizárólag egy szervezet, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) – országos elnökségének 13 tagjával – képviselteti magát.

Így a mezőgazdaságban, vidékfejlesztésben, élelmiszer-feldolgozásban és agrárkereskedelemben érintett mintegy 130-140 szakmai szövetség, egyesület, társulat és érdekképviselet közül egy sem kapott lehetőséget arra, hogy tagjait képviselhesse az átmeneti elnökségben. Ennek pedig az a következménye, hogy a küldöttválasztó közgyűlésekre csak ez az egy szervezet állított listát.

A MOSZ úgy véli: megállapítható, hogy a 450 000 fő potenciális kamarai tag közül csak 186 000 kapott választói jogot az átmeneti elnökségtől, vagyis 60 százalékuk eleve nem vehet részt a választásokon. További kérdés, hogy a 186 000 tag közül hányan mennek el egy olyan küldöttválasztó közgyűlésre, ahol csak egy listára lehet szavazni.

A MOSZ január 11-én kérte a vidékfejlesztési minisztert, hogy a választási szabályzattal kapcsolatos jóváhagyását vonja vissza. Erre a felvetésére eddig nem kapott választ. Az agrár-érdekképviselet reményét fejezi ki, hogy felvetéseiket figyelembe véve módosulnak a választási szabályok és megalakulhat egy olyan agrár- élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési kamara, amelyben minden érdekeltnek biztosítják az arányos képviseletet és sikeresen működhet a tagsága széles körű támogatásával.