Nagy jövő előtt ál a minőségi élelmiszertermelés

A minőségi élelmiszertermelés nagy jövő előtt áll Magyarországon a vidékfejlesztési miniszter szerint – mondta Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter a gyulai húsüzem újraindításának kapcsán.

Közölte: a minőségi élelmiszertermelés pozícióinak erősítése a kormány kiemelt célja, igyekeznek kedvezőbb jogi és piaci környezetet teremteni a gyulaihoz hasonló termékeket gyártó hazai vállalkozások számára.

„Az ország legrégebbi és egyben legújabb húsüzemében” újraindult termelés révén továbbra is ott lesz az üzletek polcain a gyulai kolbász, a gyulai májasok és húskészítmények – mondta a miniszter.

„A városban és térségében 280 munkahelyet sikerült megőrizni, minden esély adott a sertéstenyésztés sikeres újjáélesztésére, és a bővülő ágazatnak a foglalkoztatásra is pozitív hatása lesz” – fejtette ki.

A kereskedelmi partnerekkel folyamatosak a tárgyalások. A Gyulahús Kft.-nek eddig két nagy áruházlánccal sikerült megállapodást kötni, így a termeléssel párhuzamosan az értékesítések is indulnak – közölte Budai Gyula államtitkár. Hozzátette: a kereskedelmi partnerek elfogadták a korábbi feltételeket, hiszen a gyulai termékeket nem törölték az árulistákról, a szállítások a korábbiakhoz hasonló volumenben folytatódnak. Egyelőre a belföldi piacokra termel az üzem, a hazai igényeket tudja kielégíteni, a termelés növelésével azonban vissza lehet térni a korábbi külpiacokra.

Görgényi Ernő polgármester az húsipar újraindítását a város ünnepeként méltatta, hiszen egy húsz éve tartó kedvezőtlen folyamat vett új fordulatot. Kiemelte, hogy a kormány és az önkormányzat összefogásával, a húsipari szakemberek támogatásával sikerült az ágazatot megmenteni, amihez a város 1,8 milliárd forint állami támogatást kapott.

A Gyulahús Kft. ügyvezetője, Daka Zsolt a termelés volumenéről elmondta: a héten 67 tonna különböző kolbászfélét és 58 tonna májast és egyéb felvágott termékeket gyárt a cég.

A gyulai önkormányzat január végén hétszáz millió forintos tőkeemelést hajtott végre a százszázalékos tulajdonában álló Gyulahús Kft. -nél. A testület akkor elfogadta a társaság 2013-ra kidolgozott üzleti tervét is, februártól decemberig a tervezetben 5,261 milliárd forint árbevétel és 43 millió forint nyereség szerepel. A Gyulahús Kft.-t az önkormányzat a gyulai húsipar újjászervezésére alakította meg január első napjaiban kétmillió forint jegyzett tőkével, majd január 24-én a testület 114 millió forint tagi kölcsön nyújtásáról döntött a termeléshez szükséges alapanyagok beszerzésére. A Gyulahús Kft.-nél a gyártás 282 dolgozóval indult, a további létszámbővítés az üzleti eredmények függvénye lesz. Gyulán a rendszerváltás óta több termelőüzemet bezártak, a gyulai húsipar az első, amelyet helyi összefogással és a kormány támogatásával sikerült talpra állítani. A kormány a húsipar megmentésére 1,8 milliárd forintot adott a városi önkormányzatnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.