Kapuvári húsgyár – Önkormányzati húsáruház nyílt az egykori mintabolt helyén

Önkormányzati húsáruházat nyitott csütörtökön a felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. mintaboltjának helyén a rábaközi település városüzemeltetési társasága.
Németh D. László, a Kapukom kft. ügyvezetője elmondta: a nyár végén leállt gyár mintaüzlete szeptember utolsó napjaiban zárt be. Mivel az üzlet évtizedek óta az önkormányzattól bérelt helyiségben működött, szinte hiánytalanul rendelkezésre állt az újraindításhoz szükséges infrastruktúra. A napi több ezer sertés vágására, feldolgozására alkalmas húsgyár széles termékkínálatát úgy igyekeznek pótolni, hogy már eddig mintegy másfél tucat, zömmel környékbeli kisebb vágóhíddal és húsüzemmel szerződtek le. „Igyekszünk minél közelebbről beszerezni az árut; a legtávolabbi szállítónk pápai. Helyi árut akarunk, jó minőségben és normális áron” – mondta. Hozzátette: az elmúlt két hónapban ellátási nehézségeket okozott a leállás, ráadásul a főtéren, jól megközelíthető helyen álló bolt kényelmesen elérhető a helyiek és a közeli településeken élők számára. Mindemellett azzal számolnak, hogy a mintegy nyolcvan négyzetméteres üzletet nyereséggel tudják majd üzemeltetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.