Lezajlott az agrárkamarai választások első szakasza

Lezárult az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara létrehozására irányuló választási folyamat első szakasza, amelynek során a február 1-21. közötti voksoláson 19 megyében összesen 1230 kamarai küldöttet választottak meg.

Győrffy Balázs, a Magyar Agrárkamara átmeneti elnöke azt is közölte: az agrárkamarai választói névjegyzékre 197 617-en kerültek fel, ők voltak jogosultak szavazni a megyei küldöttválasztó közgyűléseken. Közülük összesen 14 565 leendő tag járult az urnákhoz, az érvénytelen szavazatok aránya nem érte el a 7 százalékot. Az agrárkamarai választásokon így minden eddiginél többen vettek részt, a szavazók száma meghaladta a korábbi agrárkamara teljes taglétszámát – mondta Győrffy Balázs.

A választási folyamat következő lépéseként a március 9-i megyei alakuló küldöttközgyűléseket tartják majd meg, ahol a most mandátumot kapott megyei küldöttek megválasztják a megyei tisztségviselőket, közöttük a megyei elnököt és azt a 15 országos küldöttet, akik az országos küldöttgyűlésen képviselik az adott megyét. Az országos küldöttgyűlés alakuló ülésére március 28-án kerül sor Budapesten, várhatóan az Országház Felsőházi termében. Itt az alapszabály elfogadásával hivatalosan is létrejön az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara.

Az átmeneti elnök jelezte: a mostani választáson a legnagyobb részvételi arány 12,8 százalék, míg a legkisebb 4,92 százalék volt a megyékben. Hozzátette: információi szerint nem szokatlan a 10 százalék körüli részvételi arány a különböző országokban az agrárkamarai választásokon. Győrffy Balázs elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság egy nemrégiben nyilvánosságra hozott közleménye szerint az agrárkamarai törvény nem alkotmányellenes.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.