A MOSZ sérelmezi, hogy kihagyták az érdekegyezetésből

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) sérelmezi, hogy kihagyták az új földtörvénnyel kapcsolatos, a vidékfejlesztési tárcánál lezajlott, a civilszervezetek képviselőivel tartott érdekegyeztetésből.

A MOSZ szerint „a minisztérium, az eddigi gyakorlatát követve, csak az általa kiválasztott szervezetekkel tudta le az illendő egyeztetést.” Nem kapott viszont meghívást az egyeztetésre a termőföld közel felét használó társas vállalkozások érdekképviselete, a MOSZ. „Talán azért, mert korábban részletesen elemezte a kormány törvényjavaslatát és kimutatta a mezőgazdasági termelésre, a vidéki foglalkoztatottságra várható negatív hatásait és nyomatékkal felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény következtében az élelmiszer árak drasztikusan növekedni fognak” – véli a MOSZ.

A MOSZ – annak ellenére, hogy eddig (szerinte) nem került sor érdemi egyeztetésre – fenntartja a tervezettel kapcsolatos észrevételeit és követeli azok figyelembe vételét. Így többek között: elfogadhatatlan, hogy a földtulajdon-szerzésre jogosultak személyi körének néhány tízezer főre való leszűkítése leértékeli a termőföld tulajdont és ezzel vagyonvesztéssel sújtja a közel kétmillió tulajdonost.

„A MOSZ tiltakozik az ellen is, hogy a termőföld szerzésére egyedül jogosult földműves fogalmából a tervezet kizárja a mezőgazdaságban élethivatásszerűen dolgozó alkalmazottakat, akiknek nem lenne lehetőségük még minimális mértékű földtulajdon szerzésére sem” – közölték. Emellett a jogállamisággal ellentétes az, hogy a tervezet önkényes mérlegelési, döntési lehetőséget adna az engedélyező állami szervnek – állítja a MOSZ.

Az agrár-érdekképviseletnél úgy gondolják, hogy „a társas vállalkozások földhasználatának irreálisan alacsony szintre (1200 hektár) való korlátozása kérdésessé teszi ezek életképességének fenntartását”. Továbbá kritizálják azt is, hogy „a tervezet a társas vállalkozások számára foglalkoztatási kötelezettséget ír elő”. A MOSZ hangsúlyozza a miniszter személyes felelősségét a törvénytervezetért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.