Válságban is növekedett a Poli-Farbe

Ugyan a magyar festékpiac tavaly 6-8 százalékkal szűkült, a Poli-Farbe Kft. növelte árbevételét.

„A vállalat 2011-ben 6,9 milliárd forintos bevétele után 2012-ben 7,3 milliárd forint árbevételt ért el és üzemi eredménye is nőtt” – mondta Szabó Antal, a cég ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint a festék szektor 70 százalékát három nagyvállalat adja, ám a Poli-Farbe – közülük egyedüliként – magyar tulajdonban van, és gyártó cég is egyben.

A bócsai központú vállalat 2011 őszén megalkotta a Pannon Festék Hálózatot a közös fellépés, egységes kommunikáció és a vásárlók megnyerése érdekében. A hálózathoz 94 vállalat 121 üzlete csatlakozott, 600 ember munkahelyét megőrizve, biztosítva a lépéssel. 2013-ban további 15-20 üzlet bevonását tervezik.

„Úgy gondolom jó úton haladunk, hiszen a hálózatunkhoz csatlakozó kisvállalatok forgalmuk növekedéséről számoltak be” – mondta Szabó Antal. Hozzátette: „Emellett büszke vagyok arra, hogy a Poli-Farbe Kft. üzemi eredménye 351 millió forintra emelkedett, a 2011-es 278 millió forintról. Mindehhez csaknem 37 ezer tonna terméket állítottunk elő a hazai, román és szlovák piacra” – tette hozzá az igazgató.
A növekedést látva, (uniós támogatásokat igénybe véve) a cég telephelyfejlesztésbe kezdett Bács-Kiskun megyei székhelyén. A 195 millió forintos beruházás keretében egy új, környezetbarát gyártócsarnok megépítése kezdődött el Bócsán, illetve 308 millió forintból egy innovatív pigmentpaszta gyártósor is megvalósul majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.