Új baromfiágazati stratégia

A Baromfi Termék Tanács (BTT) hét évre szóló fejlesztési stratégiát dolgozott ki az ágazat újjáépítéséhez.

A BTT felmérései szerint a baromfiszektornak 355 milliárd forint beruházásra lenne szüksége, amely javítaná a hatékonyságot és a versenyképességet., munkahelyeket teremthetne és növelné a költségvetési bevételeket is. A BTT a stratégia megvalósításához a kormánnyal keres együttműködést.

Ahhoz, hogy a stratégia megvalósuljon, a testület szerint vissza kell állítani a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyát a magyar agrárgazdaságban, a baromfi termékpályát pedig súlyának megfelelően kell elismerni és támogatni.

„Az ágazat jövedelmezővé tétele érdekében emelni kell az uniós és a nemzeti támogatások ágazati forrásait, valamint jelentős korszerűsítő beruházásokra van szükség az ágazatban” – mondta Csorbai Attila, a BTT elnöke. Kiemelte, hogy a megvalósítandó lépések között szerepel még a baromfiágazaton belül az egyes termékpályák – például a baromfi, a pulyka, a kacsa, a lúd, a broiler csirke, továbbá a tojás – igényeihez igazodó olyan átgondolt fejlesztési programok támogatása, ami továbberősíti a jelenleg is működő baromfiágazati integrációkat.

Emellett a szakemberek szerint át kell értékelni a belföldi kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok számviteli, illetve pályázati definícióját – ugyanis a magyar nagyvállalatok nemzetközi szinten általában közepesnek minősülnek. Azaz a belföldi nagyvállalati besorolás többször is versenyhátrányt eredményez ezeknek a cégeknek. A beruházások korszerűsítésének támogatási indexét meg kell emelni 50 százalékra és a kamattámogatással el kellene érni, hogy a nettó kamat ne haladja meg 3 százalékot. Továbbá érdemes megfontolni a baromfiágazati szereplők szerint egy önkéntes alapon szerveződő nemzeti exportvállalat létrehozását, segítve ezzel a magyar áruk külpiaci megjelenését.
Jelenleg a baromfiágazatban hat szakmai szövetség működik. Az ágazatban működő mintegy 2500 cég, illetve vállalkozó mintegy 60 ezer embernek ad munkát. Az ágazat évente több mint 500 ezer tonna élőbaromfit állít elő és dolgoz fel, a tojástermelés pedig meghaladja az évi milliárd darabot. Az ágazat termelési értéke az alapanyag-termelésben évente átlagosan több mint 400 milliárd forint, a feldolgozási folyamatok után pedig ez a termelési érték meghaladja a 800 milliárd forintot.

Amennyiben az ágazati stratégia megvalósul, a következő 5-7 évben a jelenlegi foglalkoztatási létszám 10-12 ezer fővel bővülne, valamint a jó minőségű magyar baromfihús kiszoríthatná a magyar piacról az olcsó, rossz minőségű import szárnyas húsokat. Ez a szakértők szerint élelmiszerbiztonsági kérdés is.
Ha mindez nem valósul meg, úgy az ágazat leépülésével kell számolni – hangzott el a sajtótájékoztatón a szakmai szövetségek vezetőinek egyöntetű véleménye. Hozzátették, hogy az ágazat leépülése megkezdődött, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy belátható időn belül akár 12-15 ezer munkahely is megszűnhet. Különösen fontosnak tartották még a radikális áfa-csökkentést, amely növelheti a baromfiágazat versenyképességét, a fogyasztás növelése és a szürke, feketegazdaság visszaszorításával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.