Több információval védené a környezetet az Európai Vegyianyag-ügynökség

A vegyi anyagokkal és azok környezetre gyakorolt hatásával kapcsolatos információk bővítésével és jobbá tételével védené a környezetet és a felhasználókat az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA).

Az ügynökség évek óta gyűjti az információkat a különböző anyagokról, amelyeket a gyártó és importőr cégek előállítanak vagy az unióba behoznak. Ezeket a gyártóknak és importőröknek kötelezően regisztrálniuk kell az ECHA felé, a szervezet pedig a begyűjtött fizikai, kémiai és biológiai vizsgálati adatok alapján dönt a használhatóságról. Az ügynökség ilyen módon próbálja csökkenteni az anyagokból eredő kockázatokat.

Christel Musset, az ECHA anyagok regisztrációjával foglalkozó részlegének vezetője azt mondta, elsődleges céljuk nemcsak a minél több, de minél részletesebb adatok begyűjtése a gyártók által előállítani kívánt anyagokról, mert csak így tudják a kockázatokat kezelni és a kémiai anyagok használatát biztonságossá tenni.

A gyártóknak és importőröknek 2010 decemberéig regisztrálniuk kellett azokat az anyagokat, amelyekből évente legalább ezer tonnát gyártanak vagy hoznak be. Ezzel kapcsolatban a vezető megjegyezte: a megkapott környezeti, toxikológiai, kémiai és biológiai adatok sok esetben nem megfelelő minőségűek, ezért a dossziékat most újra átnézik, és a gyártókat és importőröket folyamatos adatfrissítésre kötelezik.

Geert Dancet ügyvezető igazgató szerint az ügynökség tevékenységét meghatározó REACH rendelet jól működik, alapvető változtatásokat nem, csak „finomhangolásokat” kell végrehajtani, így az ügynökség működése is változhat. Ezt szolgálja a 2015-ig szóló stratégia is a beérkezett adatok ellenőrzése és az információ-felhasználás hatékonyságának növelése mellett.

Az ECHA az Európai Unió egyik szervezete, azért hozták létre, hogy a piacon már meglévő és újonnan piacra kerülő vegyi anyagokkal kapcsolatban minden fizikai, kémiai, egészségügyi és környezeti tulajdonságot és hatást egy szervezetben gyűjtsenek össze, hogy a kockázatokat csökkentsék. Idén május 31-ig a gyártóknak az összes olyan anyagot regisztrálniuk kell az ügynökségnek, amelyet évente száz és ezer tonna közötti mennyiségben gyártanak vagy importálnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.