„Új korszak kezdődik a magyar mezőgazdaság történetében”

Új korszak kezdődik a magyar mezőgazdaság történetében a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (új nemzeti agrárkamara) megalakulásával – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter.

Fazekas Sándor az új köztestület országos alakuló küldöttgyűlésén elmondta: most a legfontosabb cél, hogy a magyar mezőgazdaság növekedjen, többet tudjon termelni, több embernek tudjon munkát adni. Emellett vissza kell szerezni a belső piacokat, és új külső piacokon is meg kell jelenniük a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeknek.

A mezőgazdaság már három éve jobban teljesít – hangsúlyozta a miniszter. Kifejtette: a magyar mezőgazdaság lépésről lépésre, szívós munkával többet termel; példás együttműködés alakult ki az elmúlt években az agrárium szereplői és a szaktárca között. Ennek alapján a miniszter az eredményes együttműködés folytatására tett javaslatot a jelenlévőknek.

Fazekas Sándor aláhúzta: még nem volt olyan erős agrárszervezete a magyar vidéknek, a magyar gazdáknak mint most, az új köztestület létrejöttével, amely képviseli a teljes ágazatot: a termelőket, a feldolgozókat, a kerekedőket, a vidéket.

Az agrárkamarai rendszer újjászervezése a magyar mezőgazdaság megerősítésének sarkalatos és elengedhetetlen szükségszerűsége. A versenyképesség növelésének záloga az összefogás. Így az eredményes munkához szükséges a kamarai háttér – jelentette ki a miniszter. Emlékeztetett: az új köztestületnek csaknem 200 ezer regisztrált tagja van, és 14 565-en vettek részt a szavazáson, a választási folyamatban. Soha ilyen arányú részvétel még nem volt. Ezt azért fontos elmondani – jelezte -, mert például 2008-ban az agrárkamarai választáson Pest megyében 30-an, most, 2013-ban pedig 1123-an.

Az agrárkamarai választásokkal kapcsolatos korábbi kritikákra reagálva a miniszter megemlítette: a választást támadó, nagy termelőket tömörítő szervezetnek – az adatok alapján – pár száz tagja van. Egy megyében is többen szavaztak most, mint ennek a szervezetnek a taglétszáma. De a kritikát megfogalmazó egyik, fiatal gazdaszerveződésnek is mintegy száz tagja van – tette hozzá.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke a kamara országos alakuló küldöttgyűlésén részvevőket köszöntve arról beszélt, hogy nagy kihívások előtt áll a magyar mezőgazdaság, mert nemzeti szinten most születnek meg a hosszú távra ható, az agrárium, a feldolgozóipar, a vidékfejlesztés helyzetét meghatározó törvények.

Ezen törvények kimunkálásában pedig a most létrejövő új köztestületnek is részt kell vállalnia, tagjai, tisztségviselői lesznek azok, akik elkötelezett szakemberként segítik majd az agrárgazdaság és a vidék eredményes működését – hangoztatta a Magosz elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.