Elfogadhatja az Országgyűlés a meteorológiai törvényt

mtt

Még ebben a félévben elfogadhatja az Országgyűlés a meteorológiai törvényt, amely alapján állami monopólium lehet az időjárás-előrejelzés – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára.

Illés Zoltán emlékeztetett: az 1990-es évek elején elhibázott döntések következtében a honvédségnél és másutt is, olyan meteorológiai műszereket vásároltak, amelyekről később megbizonyosodott, hogy nem kompatibilisek az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) rendszerével és nem alkalmasak nemzetközi adatcserére sem. Az államnak egységes meteorológiai rendszerre van szüksége, ami a honvédség és az OMSZ együttműködésének köszönhetően létre is jött: a pápai, a szolnoki és a kecskeméti katonai meteorológiai mérőállomásokon mért adatokat az OMSZ is megkapja – tette hozzá. Illés Zoltán azt javasolta, hogy a már működő rendszerbe vonjanak be újabb, katonai mérőállomásokat is. A pápai, a szolnoki és a kecskeméti mérőállomásokat összesen 24,3 millió forintból korszerűsítették – közölte Illés Zoltán.

Az államtitkár azt is elmondta, a közösség érdekében végzett feladatokat – mint a meteorológiai előrejelzéseket – nem lehet magánérdekeltségekre, önkormányzatokra bízni: ennek állami feladatnak, állami monopóliumnak kell lennie. Kitért arra, hogy a magyar állam milliárdokat fizet a meteorológiai adatok összegyűjtéséért, és hogy magánszervezetek nem lehetnek tagjai azoknak a nemzetközi szervezeteknek, amelyek a meteorológiai rendszereket, műholdakat működtetik, mert se pénzük, se tudásuk, se számítógépes kapacitásuk nincs hozzá.

Illés Zoltán kitért arra, hogy az állami monopólium nem jelenti azt, hogy ne lehetne bárkinek az interneten egy honlapja, amin valahonnan megvett, beszerzett időjárási adatokat közöl. Azt viszont meghatározzák, ki mindenkinek kell az állami monopóliumtól megvennie ezeket az adatokat, ha közölni akarja. Az államtitkár szerint a meteorológiai törvénytervezet két-három héten belül a parlament elé kerül, s még ebben a félévben meg is szavazhatja azt az Országgyűlés.

Benkő Tibor vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke rendkívül fontos eseménynek nevezte az időjárás-megfigyelő rendszer felújítását. A különböző katonai bázisokon jelenleg 42 mérőállomás van országszerte, ezek adatait továbbítani tudják az OMSZ-nek, plusz pénzbe nem kerül – válaszolta az államtitkár felvetésére.