Kínai felmérés: jobb és olcsóbb a hazai tejpor az importnál

tp

Kínában a hazai gyártású tejpor jobb minőségű, mint az import termékek és azok felébe kerül – állapította meg a kínai országos tejipari szövetség megbízásából készült tanulmány.

A véletlenszerű mintákból végzett vizsgálat során 25 különböző márkájú tejport elemeztek, amelyeket Pekingben és a környező tartományokban értékesítenek. Az eredményekből azt állapították meg, hogy 16 hazai gyártású termék mindegyike megfelelt a tápértékre és összetevőkre vonatkozó országos szabványnak, míg a 9 importból három a laktóz-szénhidrát arányt, valamint a kalcium-foszfor arányt tekintve nem ütötte meg a mércét. A szövetség elnöke, Szung Kun-kang ugyanakkor közölte, hogy egyetlen vizsgált áru sem jelentett élelmiszerbiztonsági kockázatot.

A szakmai szervezet hangsúlyozta, hogy az ágazat az elmúlt években jelentős változáson ment keresztül, és a jelenleg érvényben lévő kínai szabványok a világ legszigorúbbjai közé tartoznak. Egyes szakemberek óvnak attól, hogy központilag tovább fokozzák az iparág szereplőire nehezedő nyomást. A megoldás egyelőre nem rajzolódik ki, a vásárlók bizalma ugyanis a korábbi évek minőségi, hamisítási botrányai miatt jelentősen megingott, visszaszerzése lassú folyamatnak ígérkezik.

Az utóbbi idők fejleménye, hogy Hongkong márciustól kezdve korlátozza az utazók által területéről a szárazföldi Kínába vihető csecsemő tejpor mennyiségét. A kínai ipari és kereskedelmi főhivatal illetékese elismerte, hogy a hazai ágazatra jellemző hiányosságok miatt állhatott elő az a helyzet, hogy a szárazföldi kínaiak megrohanták Hongkongot.

Alig két hónap alatt csaknem 900 embert fogtak el, akik kettőnél több doboz bébi tejport csempésztek volna át a határon. Az elfogott áru mennyisége meghaladja a 8,8 tonnát. Európában több helyütt ugyancsak az eladások korlátozására kényszerültek. Németországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában a megugrott kínai kereslet helyenként átmeneti hiányt idézett elő, gondot okozva a helybéli szülőknek.

Kínaiak ezrei mozgósították ugyanis ismerőseiket, rokonaikat, hogy vásároljanak számukra a porból; az utazók pedig helyenként a reptéri boltokat fosztották ki. A szárazföldi Kínában előállt helyzetnek oka az is, hogy a két legnagyobb importforrás, Ausztrália és Új-Zéland, a szárazság miatt jelentősen csökkentette szállításait.