Termelői piac nyílt a WestEnd City Center előtt a fővárosban

Az első, bevásárlóközpont mellett működő gazdapiacot nyitotta meg pénteken a fővárosban a WestEnd City Center Váci út felőli oldalán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Megnyitójában a tárcavezető hangsúlyozta: a magyar gazdák ettől a pillanattól kezdve jelen vannak „a plázák világában”. Ez pedig azt jelzi, hogy tovább erősödik a vidék és a nagyvárosok kapcsolata Magyarországon. A gazdák és a nagy kereskedelmi szervezetek közötti együttműködés pedig lehetőség újabb eredmények elérésére ezen a területen.

A most megnyitott termelői piac mindenki számára előnyös – emelte ki Fazekas Sándor. Előnyös a vásárlóknak, mert minőségi magyar élelmiszerhez juthatnak hozzá, frissen közvetlenül a termelőtől. A gazdálkodók számára pedig a közvetlen értékesítés jelent nagy előnyt. A miniszter véleménye szerint minden pláza mellett van helye a termelői piacnak.

Prosits Attila, a Westend Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója jelezte: már régóta tervezték a bevásárlóközpont előtt hasonló árusítás megszervezését, és örülnek annak, hogy ez most megvalósult.

Fazekas Sándor elmondta: fontos az, hogy a különösen érzékeny ágazatok kiemelt támogatást kaphassanak a következő – 2014-2020 közötti – uniós költségi ciklusban. Ezt az álláspontot képviseli majd a magyar tárgyaló küldöttség a jövő hét elején a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról tartandó uniós tanácskozáson.

A miniszter fontosnak tartotta, hogy Magyarország uniós csatlakozása óta az idén először nőtt az agrártámogatást igénylő gazdálkodók száma csaknem ötezerrel. Tavaly ez a szám 176 ezer volt, az idén pedig meghaladja a 180 ezret. Ez összefügg többek között az állattartás támogatásával, valamint a minden termőterület megművelését ösztönző intézkedésekkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.