Jelöletlen, tiltott módon fagyasztott húst foglalt le a Nébih

Mintegy 1,4 tonna jelöletlen, illetve tiltott módon, helyben fagyasztott húst foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Nagykanizsán.

Közösen tartott váratlan, kora reggeli ellenőrzést a napokban egy nagykanizsai vásárcsarnokban a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága a NAV Bevetési Főigazgatóság járőreivel, valamint a Zala Megyei Kormányhivatal szakembereivel. A tőkehús és baromfihús forgalmazásának vizsgálata során hét üzletet ellenőriztek, ebből hat üzletben összesen 1358 kiló terméket foglaltak le. A legnagyobb tételt, 800 kiló húst és húsipari terméket az egyik hentesbolt raktárában találták.

A lefoglalás oka minden esetben az volt, hogy jelöletlen, illetve tiltott módon, helyben lefagyasztott húsokat tároltak. A bírság összege várhatóan milliós nagyságrendű lesz – közölte a Nébih.

Az ilyen és ehhez hasonló szabálytalanságok megelőzése, gyors és hatékony kivizsgálása, illetve az élelmiszer-biztonsági kockázatok csökkentése érdekében ingyenes zöld számot működtet a Nébih. A 06 80 263 244-es számon a fogyasztók bejelentést tehetnek minden olyan esetben, amikor élelmiszerrel kapcsolatos biztonsági problémát tapasztalnak. Ilyen például a lejárt fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési idő, a jelöletlen élelmiszer, a visszafagyasztott termék, a higiéniai problémák az elárusító vagy vendéglátóhelyen.

A zöld számon munkaidőben a hivatal munkatársai veszik fel a fogyasztói bejelentéseket, munkaidőn kívül pedig üzenetrögzítő működik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.