Több mint 700 milliós fejlesztés az egri strandon

Több mint 700 millió forint beruházással új fedett medencékkel és wellness medencével gazdagodott az Egri Termálfürdő – közölte a strandot üzemeltető Eger Termál Kft.

A beruházástól azt várják, hogy a szolgáltatások bővítésével csökken a fürdő szezonális jellege, így több látogatót fogadhatnak. A fejlesztés megvalósításához közel 350 millió forintot nyert a fürdőt üzemeltető, önkormányzati tulajdonú társaság az Új Széchenyi Terv keretében.

A beruházás keretében megépült egy fürdőház, amelyben két, összesen 175 négyzetméter vízfelületű medence kapott helyet. Egyúttal felújították és megosztották a strand legrégebbi medencéjét: egyik része úszómedenceként funkcionál tovább, a másik fele pedig wellness fürdőként.

A strand kiegészült bébi élménymedencével és egy csúszdaparkkal, illetve felújították és akadály mentesítették a strand déli bejáratát, egyben új beléptető rendszert helyeztek üzembe – ismertette a fejlesztés elemeit a társaság.

Mindezzel egy minden évszakban használható, korszerű, családbarát komplexum létrehozása a céljuk. Egyben a projekt megvalósítása erősíti az Egri Termálfürdő regionális jelentőségét és a szomszédos Török Fürdővel együtt, immár komplex, három generáció kiszolgálására alkalmas élmény-, gyógy- és wellness-szolgáltatást képesek nyújtani Eger történelmi belvárosában – közölte a társaság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.