Lezárult a Mosonmagyaróvár térségi hulladékrendszer fejlesztése

Lezárult a Mosonmagyaróvár térségi hulladékrendszer fejlesztése; a 3,6 milliárdos projekt eredményeként 70 település mintegy százezer lakosának ellátása javult.

Árvay István, Mosonmagyaróvár alpolgármestere, a fejlesztési támogatásra pályázó önkormányzati társulás tanácsának elnöke kiemelte: a 3,3 milliárd forint erejéig uniós pályázati forrásból megvalósult beruházás célja az volt, hogy minél nagyobb arányban lehessen újrahasznosítani a térségben begyűjtött hagyományos és szelektív szárazhulladékot.

Emlékeztetett: eredetileg azzal számoltak, hogy az átadással lezárul a projektet megvalósító társulás feladata, de közben – a hulladékgazdálkodási törvény változása miatt – új kihívásnak kellett megfelelniük, miután a nyáron megvásárolták az térség lakossági hulladékbegyűjtését, -szállítását és –kezelését végző, osztrák tulajdonú Rekultív Kft. többségi részesedését, és megállapodtak a fennmaradó kisebbségi hányad megszerzéséről is.

Jánossomorja mellett egy 4 hektáros területen épült hulladékválogató és mechanikai feldolgozó, amely már elkezdte a próbaüzemet. A két üzemcsarnok egyikében a hagyományos módon, a másikban a szelektíven gyűjtött hulladékot kezelik. Elkészült az új komposztálótér a speciális komposztforgató berendezéssel.

A projekt részeként tíz hulladékudvart és 166 közterületi szelektív hulladékgyűjtő szigetet alakítottak ki, az ötszáz háztartásnál nagyobb településeken pedig összesen 25 ezer, legalább 60, legfeljebb 240 literes szelektív gyűjtőedényt osztottak ki a lakosoknak. A projekt részeként – a díjhátralékkal nem rendelkezők – díjmentesen igényelhettek és használhatnak 400 literes házi komposztáló edényt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.