Agrárgazdasági kamara: nehezíti a kukorica betakarítását a csapadék

A kukorica betakarítását egyes területeken a csapadékos időjárás nehezíti, így nem zárható ki, hogy még a prognosztizált 6,7 millió tonnát sem éri majd el az idei termés – mondta Domján Gergely, a NAK országos növénytermesztési osztályának vezetője.

Csütörtökön Czerván György agrárgazdasági ügyekért felelős államtitkár a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülését követően jelentette be, hogy az idén várhatóan mintegy 6,7 millió tonna kukorica terem, 2 millió tonnával több a tavalyinál.

Domján Gergely felhívta a figyelmet, hogy azokon a területeken, ahol a betakarítási munkálatok elhúzódnak, az őszi kalászosok vetése sem halad a kellő ütemben.

Emellett a termények alacsony felvásárlási ára is komoly problémát jelent a magyar növénytermesztőknek. A búza tonnánkénti ára a nemzetközi tőzsdéken és néhány európai országban meghaladja a 190 eurót, pénteki árfolyamon 55 900 forintot, de ettől a belföldi árak jelentősen elmaradnak. Holott a kiváló minőségű magyar kenyérgabonát a külföldi országok épp a puha búza javítása céljából importálják – hangsúlyozta.

Az átlagosnál nagyobb bolgár, szerb, román és ukrán termésmennyiségre hivatkozva a felvásárlók a tavalyinál 40 százalékkal alacsonyabb árat kínálnak a napraforgóért is Magyarországon. Domján Gergely szerint ugyanakkor a magyar gazdák garantáltan nem génmódosított (GMO-mentes) napraforgót termesztenek, és az alkalmazott növényvédő szerek is megfelelnek az uniós elvárásoknak, ami viszont a környező országok némelyikéről nem mondható el.

A NAK növénytermesztési osztályának vezetője úgy véli: a jó minőség, a GMO-mentesség és a fokozott élelmiszerbiztonság nem tükröződik a belföldi felvásárlási árakban, pedig ez komoly érdeke lenne a termelőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.