Az MVM még nem döntött a szalmatüzelésű erőműről

Az egyik legfontosabb feltétel, hogy a beruházás semmilyen módon ne érintse a térség világörökségi státuszát. Az MVM stratégiájában szerepel ugyan a megújuló energiaforrások felhasználása, de korai még a beruházásban való részvétel esélyéről beszélni.
A hírek szerint a mátrai, minimálisan 200 milliárd forintból megépülő, 400-600 megawatt kapacitású, lignittüzelésű erőmű 10 százalékban alkalmas lesz biomassza tüzelésére is. A tulajdonosok a pénteki közgyűlésen egyetértettek a projekttel, amelyet a német RWE-EnBW csoporthoz tartozó Mátrai Erőmű Zrt.-vel újonnan alapított, Mátrai Villamos Művek Termelő Zrt.-ben (MVMT) valósítanak meg 2015-re. Korábbi tájékoztatás szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű beruházója, a BHD Hőerőmű Zrt. az idén tavasszal új befektetőket kezdett keresni, mert a 49 százalékos részesedéssel rendelkező, japán üzletemberek visszaléptek a részvételtől. Akkor Hujber Ottó, a BHD igazgatója azt mondta, hogy az 50 megawatt teljesítményű erőmű beruházásához, ami csaknem negyvenmilliárd forintba kerül, sikerült új befektetőket megnyernie, de részleteket nem közölt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.