A termelők helyzetére hívják fel a figyelmet a dohánytermelők világnapján

A dohánytermesztés jelentőségére és a szabályozás ellentmondásaira hívják fel a figyelmet az ágazathoz kötődő szervezetek, köztük a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz).

A föld dohánytermelőinek 85 százalékát tömörítő Dohánytermelők Nemzetközi Szövetsége (ITGA) tavaly döntött a dohánytermelők világnapja kezdeményezés elindításáról, amelyet így második éve ünnepelnek a föld számos országában október 28-án. Ez évtől kezdve a Madosz is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A szövetség ismerteti: a dohánytermesztés ágazatához világszerte több mint 35 millióan, Európában csaknem 400 ezren, Magyarországon mintegy 20 ezren köthetők, akiknek megélhetését sokszor olyan intézkedésekkel sodorják veszélybe, amelyek nem segítik a dohányzás okozta kockázatok csökkentését.

A szűkülő lehetőségek miatt a kormányzatoknak technikai és pénzügyi segítséget kellene nyújtaniuk, hogy gazdaságilag életképes alternatívát kínáljanak az arra rászoruló dohánytermesztőknek – közölte a szövetség.

A Madosz elfogadja és támogatja a dohányzás kockázatainak csökkentésére tett törekvéseket, de azt is látni kell, hogy Magyarország leghátrányosabb térségeiben sokszor az egyedüli biztos bevételt a dohánytermelés jelenti – idézi a közlemény Bényei Illést, a Madosz elnökét.

A Dohánytermelők Világnapjával a döntéshozók figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy a dohánytermesztés mesterséges visszaszorítása nem fogja megoldani a dohányzás problémáját, ugyanakkor nehézségeket okoz a foglalkoztatásban, illetve a jövedelemtermelésben.

Magyarországon különösen nagy problémát jelentenek a dohánytermesztésre vonatkozó megszorítások, hiszen a szektorban dolgozók 80 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lakik, 90 százalékuk szakképzettség nélküli, 70 százalékuk nő, és mintegy 50 százalékuk roma – írja a Madosz. A termőterületek megközelítőleg 95 százaléka az alföldi térségben, ezen belül is elsősorban az észak-alföldi régióban található, ahol kiemelten fontos a foglalkoztatottság kérdése.

A Madosz ezért mostantól kezdve minden évben megünnepli a dohánytermelők világnapját, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a hazai termelők helyzetére – áll a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.