Ez az adócsomag kisebb változásokat hoz

Adószakértők szerint az Országgyűlés által elfogadott 2014-es adócsomag kisebb változásokat hoz, mint a korábbi években. A legtöbb a családi adókedvezmény terén valósul meg Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója és Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere szerint is. Kalocsai Zsolt szerint szerint az adócsomag célja az üzleti környezet javítása, a gazdaság további fehérítése, a családi adózás kiszélesítése. Mint írja, a szakmai szempontok figyelembevételével pozitív „meglepetésként” értékelhető, hogy a luxusadó nem szerepel az adócsomagban, a húságazat által várt kedvezményes általános forgalmi adót (áfa) pedig a szűk költségvetési mozgástér miatt csak korlátozottan vezetik be. Az alacsonyabb kulcs csak azon termékekre fog vonatkozni, amelyek jellemzően nem a végső fogyasztáshoz kapcsolódnak. A vállalkozók számára alapvetően kedvező változásokat tartalmaz a 2014-es adócsomag elfogadott verziója is, és bár az igazán lényegi újdonságok elmaradtak, végül még így is 36 jogszabály módosul jövő év január 1-től – mutatott rá az RSM DTM elnök-vezérigazgatója. A legtöbb fontos változás a családi adózás terén valósul meg Kalocsai Zsolt szerint. Ilyen például a családi adózás kiterjesztése – az egyéni egészségbiztosítási járulékból és a nyugdíjbiztosítási járulékból is levonhatóvá válik a személyi jövedelemadónál fel nem használt adókedvezmény -, vagy a családi járulékkedvezmény megosztásának lehetősége. A szakértő kiemeli, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a családi járulékkedvezmény nem zárja ki a további személyi jövedelemadó kedvezmények igénybe vételét. Az szja-t érintő változások kapcsán eltérés az októberi javaslathoz képest, hogy mégsem lép hatályba a külföldi pénznemben megszerzett jövedelmek átszámításának újragondolása, melynek haszonélvezői az RSM DTM elnök-vezérigazgatója szerint a tőkejövedelmekkel rendelkezők lesznek. A gazdaságot érintő kedvező változások között említi a tárgyi eszköz beruházásokat finanszírozó kölcsönökkel kapcsolatos adókedvezmény növelését, a szociális hozzájárulási adó módosítását, illetve azt a változást, amelynek értelmében áfás számla nélkül is elismert költségnek tekinthető a cégek által üzleti céllal igénybe vett éttermi szolgáltatás. Egyértelműen hátrányos intézkedés ugyanakkor, hogy a jövő évtől a filmalkotás és előadó-művészeti szervezetek támogatásához kapcsolódóan is bevezetik az úgynevezett kiegészítő támogatás rendszerét, amelynek hatására a vállalkozások által korábban élvezhető előny 75 százaléka eltűnik – teszi hozzá. A 2014-es végleges adócsomagon a szakértő szerint annak a jelei is láthatók, hogy az októberi javaslat alapján kirajzolódó állami bevételkiesések veszélyét is figyelembe véve hajtottak végre néhány módosítást az elfogadott verzióban. A családi járulékkedvezmény rendszere jelenti az egyedüli jelentősebb, 55-60 milliárd forintnyi bevételkiesést, a sertéshús utáni fizetendő kedvezményes áfa várhatóan nem okoz lényegi hatást. Az évközi látvány-csapatsport, majd e csomag keretében a filmalkotások- és előadó-művészeti szervezetek támogatásához kapcsolódóan bevezetett kiegészítő támogatás rendszere ugyanakkor várhatóan jelentősen csökkenteni fogja jövőre a 2012-ben még 52,2 milliárd forintra rúgó adókedvezmény igénybevételét az RSM DTM vezére szerint. Veszprémi István kifejtette: a 2014. évi adótörvény-változások nem tartalmaznak nagy, strukturális változásokat, a könnyítések, a kedvezmények kibővítése és az egyszerűsítések hagsúlyosabbak a szigorításnál. Kiemelte, hogy a családi adókedvezmény kiszélesítése által sok olyan többgyermekes család tudja majd kihasználni a kedvezményeket, akik az elmúlt évben alacsony jövedelmük miatt nem tudtak ezzel a lehetőséggel élni. A csomag ezen túlmenően is tartogat egyszerűsítéseket és könnyítéseket, ugyanakkor tetten érhetők szigorítások is, főleg a jövedéki adóellenőrzés területén. A bankok pedig egy új, egyszeri adóterhet kapnak: a 2013. december 31-vel megszűnő általános kockázati céltartalék összege után befizetendő 19 százalékos adót társasági adóként kell megfizetniük 2014. március 10-ig, még akkor is, ha veszteséges a társaság. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a zárószavazás előtt benyújtott módosító javaslat a számos jogtechnikai jellegű pontosításon túlmenően érdemi változásokat is tartalmazott. A Deloitte szakértője ezek közül kiemelte, hogy az szja utolsó körös módosítása érdemben befolyásolhatja a teljes életre szóló életbiztosítások adókötelezettségét. A társasági adóban is történtek változások az utolsó pillanatban, így például a film- és előadóművészetnél is bevezették a kiegészítő támogatás intézményét. Az általános forgalmi adóban végrehajtott végső pontosítások előremutatóak, azzal, hogy az áfaalap utólagos módosulásának esetei közé bekerültek a szerződés módosulása, megszűnése mellé az érvénytelenség és a szerződés létre nem jöttének esetei is, gyakorlatilag már nem nagyon fordulhat elő olyan eset, hogy önellenőrizni kellene az adó(alap) utólagos csökkenésekor – emelte ki Veszprémi István.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.