60 milliárd az agrárgazdaságoknak

Hatvanmilliárd forintos pályázat indul a jelenlegi, már zárás előtt álló uniós agrárpolitikai keretből december 9-én – közölte a vidékfejlesztési miniszter.Fazekas Sándor Bács-Kiskun megyei látogatása során a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület rendezvényén vett részt, amelyet a Kiskunfélegyházi Malom Kft. sütőüzemében tartottak. A tárcavezető ismertette, hogy a pályázat állattartótelepi technológiák korszerűsítését, gépek berendezések vásárlását szolgálja, emellett kiterjed az élelmiszer-ipari feldolgozó-kapacitások fejlesztésére is. A miniszter elmondása szerint külön alapot képeztek a kisgazdaságok, illetve a közepes és a nagyobb vállalkozások számára azért, hogy minél hatékonyabban tudjanak pályázni, és az üzemméretüknek megfelelő gépekhez tudjanak hozzájutni. Rámutatott: a pályázat a magyar mezőgazdaság számára 60 milliárd forint forrást jelent, ám ez még növekszik az önerőkkel, illetve a hitelekkel. Fazekas Sándor szerint fontos, hogy minél „munkaintenzívebb és hozzáadott értékű termelésünk legyen, hiszen így tudjuk elérni, hogy még több ember kapjon megélhetést vidéken, és még több jó ízű és finom élelmiszer kerüljön az asztalokra”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.