Magosz, lobbi, törvény = olcsóbb hitel a gazdáknak

Könnyebben juthatnak olcsó forráshoz a jövőben az őstermelők és a családi gazdaságok: a továbbiakban ők is kedvezményezettjei lesznek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának – mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára. A politikus közölte: az Országgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amelyet képviselőtársaival, Jakab Istvánnal (Fidesz), a Magosz elnökével, valamint Győrffy Balázzsal (Fidesz), a Magosz alelnökével közösen nyújtottak be az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazásához. Budai Gyula emlékeztetett: az őstermelők és a családi gazdaságok számára azért fontos a törvénymódosítás, mert eddig nem vehették igénybe az MNB növekedési hitelprogramjának kedvezményes kamatozású – 2,5 százalékos – forrásait. A jogszerű földhasználatra vonatkozó szabályozás pontosításának szükségességét Győrffy Balázs azzal indokolta, hogy egy adott földterületet jogszerűen használó gazdálkodó gyorsan és egyszerűen hozzájuthasson a területalapú támogatáshoz. Így jogszerű a földhasználat mindaddig, amíg erre vonatkozóan kétség nem merül fel – jelezte. Elmondása szerint a jogos fölhasználatot igazolhatja a gazdálkodó a továbbiakban a földhasználati lap mellett a családi gazdaság alapításáról szóló megállapodással, a haszonbérleti szerződéssel, valamint alhaszonbérleti szerződéssel közös tulajdon esetén. Hozzátette, hogy a rosszhiszemű támogatásigényléseket meg akarják akadályozni. Jakab István rámutatott: a gazdálkodónak és a kereskedőnek egyaránt joga van az adásvétel feltételeit korrekt módon rögzítő megállapodásokhoz. Ez akkor lehet nagyon fontos, ha a szerződésben foglaltak teljesítését valamilyen előre nem látható ok, vis maior meghiúsítja – jelezte. A termelőt meg kell védeni a felvásárló esetleges erőfölényével szemben, ha rajta kívül álló ok – például aszálykár – miatt nem tud teljesíteni – hangsúlyozta. De a kereskedőnek is joga, hogy a lekötött árut megkapja a termelőtől időben, még akkor is, ha időközben más magasabb árat ígér érte. A módosítás a szerződéses fegyelem betartására kíván alapvetően ösztönözni – hangoztatta Jakab István. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szólt arról, hogy a jövőben a falugazdászok a NAK szervezeti keretein belül működnek, és hatósági feladataikat is ellátják. Az őstermelők pedig a kamarai tagdíj ellenében ingyenesen kapják meg az őstermelői igazolványt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.