Izraelben negyedével magasabbak az élelmiszer árak, mint az EU-ban

Izraelben 25 százalékkal magasabbak az élelmiszerárak, mint az Európai Unióban, ezért a piac liberalizálást tervezik. Az új törvény célja a verseny ösztönzése az élelmiszeriparban, különösen a jelenleg monopóliumok uralta tejiparban és az üditőitaloknál. Az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című újság szerint a pénzügyminiszter megígérte, hogy az árak csökkentéséért alacsonyabbá teszik az élelmiszerek, különösen a tejtermékek behozatali vámjait, valamint több import engedélyt adnak ki, ami reményeik szerint mintegy 15 százalékkal mérsékli majd az árakat. A javaslatot Jair Lapid pénzügyminiszter és Naftali Bennett gazdasági miniszter jegyzi. Az izraeli drágaságot elrettentő adatokkal bizonyította a kneszet tudományos kutatóközpontjának a pénzügyi és gazdasági bizottság közös élelmiszer bizottságához beadott jelentése. A jelentés szerint az utóbbi nyolc évben 16 százalékkal emelkedtek Izraelben az élelmiszerárak, szemben az EU 1,6 százalékos drágulásával. Az áremelkedés a töröknek kétszerese, a belgiuminak nyolcszorosa, a franciának pedig harminckétszerese volt ebben az időszakban. Az idén ráadásul kétszáz százalékkal magasabb zöldség és gyümölcs árakra lehet számítani a december eleji ítéletidő miatt, valamint mert néhány hónapon belül megkezdődik a zsidó vallás megkövetelte sabbati év, ugyanis a hagyomány szerint minden hetedik évben parlagon kell hagyni a földeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.