Aki szeretné, és aki nem

Zsombor még 1993-ban végezte el az agráregyetemet. Friss diplomával a zsebében megpróbált a szakmájában elhelyezkedni, de erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak. Mivel valamiből élnie kellett, más pénzkereseti lehetőség után nézett. Az elmúlt 14 évben volt tartályfestő, autóügynök, ital nagykereskedő, területi képviselő. Jelenleg egy élelmiszeripari cégnél tevékenykedik regionális igazgatóként. A szakmájában egyetlen napot sem dolgozott. Ám ha évfolyamtársaival találkozik, még mindig azon töprengenek, hogyan lehetne közösen összehozni egy jól működő farmgazdaságot. Pedig mindnyájan jól tudják, nem lehet többről szó, mint álmodozásról. Pénzük nincs elképzeléseik megvalósítására, és aligha hagynák már ott a biztosat a bizonytalanért. Ám ettől függetlenül Zsombor lelke mélyén tovább él a remény, hogy egyszer a maga ura lehet, és azzal foglalkozhat, amivel igazán szeretne.

András hosszú ideig volt egy 3 ezer hektáros növénytermesztő társas vállalkozás második embere. Túlélték a kárpótlást, az átalakulást, az ismétlődő piaci anomáliákat. A gazdaság szépen fejlődött, mindig volt elég pénz fejlesztésre, terjeszkedésre. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, András egyre fáradtabb lett. Szeretett volna nyugdíjba menni, de nem tudott mit kezdeni a tulajdonrészével. Fiai a fővárosba költöztek és semmi közük nem volt már a mezőgazdasághoz. Tulajdonostársai gyermekei között sem akadt senki, aki átvette volna a gazdaságot. Így aztán némi töprengés után úgy döntöttek, hogy elfogadják egy bankár ajánlatát és eladják neki a gazdaságukat.

A családban marad

A fentiekhez hasonló emberi történeteket az elmúlt években gyakorta produkált az élet. Horváth Gábor, a társas vállalkozások érdekeit képviselő Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) főtitkára szerint is fogas kérdés, hogy ki lép majd az idősebbek helyébe. Az elmúlt másfél évtized alatt annyit romlott a mezőgazdaság presztízse, hogy a vidékhez kötődő fiatalok jelentékeny része más kenyérkereseti lehetőség után nézett, így még az is ritkaságszámba megy, hogy a cég vezetése apáról fiúra száll – állítja Horváth Gábor.

Valóban kevesebb példa az olyan – bár erre is vannak igaz történetek –, amikor apáról fiúra száll egy gazdaság, cég vezetése, illetve tulajdona. Éppen ezért tanulságos például Kozsuch Kornélé (35), a kondorosi Szárító és Tároló Mg. Zrt. tulajdonosáé, aki traktorosként kapcsolódott be édesapja vállalkozásába 1993-ban. A fiatalember kezdetben egyéni vállalkozóként dolgozott apja cégének, csak később lett 33 százalékos tulajdonos. Amikor édesapja pár éve nyugdíjba vonult, átvette az igazgatóság elnöki tisztségét is.

„Már gyerekként is vonzott a föld, főleg a gyógynövények érdekeltek” – mondja a fiatalember. A család egyébként több generációra visszamenőleg mezőgazdasággal foglalkozott. „Kondoros amúgy is hagyományos agrárvidék. A dédszüleim 100 hektáros földön gazdálkodtak. Úgynevezett kulákok voltak, akiket a kommunisták erőszakosan téeszekbe kényszerítettek” – avat be a családi hagyományba Kozsuch Kornél. Ezért soha nem is volt kérdés, hogy a rendszerváltás után visszaigényeljék a földet, amely sokat segített a vállalkozás beindításában is.

A fiatal gazda szerint a családi vállalkozás előnye az alapító által kiépített, kiterjedt kapcsolatrendszer. Másrészt a természetes tanulási folyamat, amelyben a tudás és a szakma szeretete apáról fiúra száll. „Azt gondolom, hogy a cégünkben szerencsés módon ötvöződnek az új és a régi megoldások. Én főleg az új dolgokra vagyok nyitott, mint például a számítógépes vállalatirányítás bevezetése, az apám pedig az óriási szakmai rutinjával, egyfajta kifinomult üzleti szaglásával tett hozzá sokat a céghez” – mondja a fiatal gazda, aki úgy véli, hogy a szavahihetőség és a megbízhatóság a két legfontosabb dolog, amit édesapjától tanult.

A fiatalember emlékei szerint édesapjával nem nagyon voltak konfliktusaik vagy szakmai véleménykülönbségeik. „Elfogadtuk egymás véleményét. Ha mégsem, mindig sikerült megbeszélni a történteket” – avat be a konfliktuskezelés művészetébe a fiatalember, aki szerint az apja kifelé sokkal keményebb tárgyalópartner, mint a fiú, bár „én se vagyok egyszerű eset”.

A szarvasi főiskolán mezőgazdasági mérnökként és növényvédő szakmérnökként végzett fiatalember Kondoroson él a feleségével. Ha lesz fia, szintén tovább szeretné hagyományozni a szakmát az utódainak, jelenleg a keresztfia betanítása folyik. A cég 20 alkalmazottat foglalkoztat. A cégvezető elmondása szerint évi 400-500 millió forintos árbevétel mellett 4-5 millió forint profitot tudnak realizálni.

A miniszter fia

Sajátos sztori Ifj. Gráf Józsefé (32) is, ő ugyanis hét évvel ezelőtt kapcsolódott be üzletszerűen édesapja, a ma földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Gráf József állattenyésztő vállalkozásába. Bár a fiatalember a rendszerváltásig nem foglalkozott mezőgazdasággal, elmondása szerint mindig is érdekelte az agrárium. Amikor édesapja 1990-ben téesz elnök lett, majd kilenc évvel később – az ott dolgozók egy részével együtt – megvásárolta a termelőszövetkezetet, kezdett el komolyabban érdeklődni az üzlet iránt. „Szinte észrevétlenül belenőttem a mezőgazdaságba” – mondja ifj. Gráf József, a Szabadszentkirályi Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke.

A fiatalember kezdetben mindenes volt a vállalkozásnál. „Egyfajta általános cégképviseletet láttam el, a bankba járástól kezdve, a munkások ellenőrzésén át a pénzügyek kezeléséig” – mondja a fiú, aki időközben elvégezte a Kaposvári Egyetem állattenyésztő mérnök szakát is. Ifj. Gráf József a levelező képzés abszolválása előtt egy rövid ideig ruházati üzlettel is foglalkozott, ám ezt a sertéstelep koordinátori tevékenységéért feladta. Mivel az idő múlásával testközelből figyelhette édesapja tevékenységét, ezzel együtt egyre jobban belelendült a vállalkozás működtetésébe is. Amikor édesapja két évvel ezelőtt agrárminiszter lett – a miniszteri összeférhetetlenséget komolyan véve – eladta fiának a Szabadszentkirályi Mezőgazdasági Zrt.-ben fennálló 40 százalékos tulajdonrészét, egyben kinevezte az igazgatóság elnökének. A fiatalember vezetése alatt a cég jelenleg 1030 kocából álló sertéstelepet működtet. 2006-ban az árbevételük 1,4 milliárd forint volt, „megközelítőleg 3-5 százalékos profitrátával dolgozunk”. 70 főnek adnak munkát.

Arra a kérdésre, hogy az üzleti tevékenység során jelent-e bármiféle előnyt édesapja agrárminisztersége, a fiatalember határozott nemmel felelt. „Nagyon vigyázunk arra, hogy a politikát és a vállalkozást élesen elválasszuk egymástól” – avat be az üzletpolitikába a fiatalember. A napi szintű üzletmenetről nem nagyon beszélgetnek, mivel amióta édesapja miniszter lett, meglehetősen ritkán találkoznak. Ha a fiúnak valamilyen komoly problémája lenne a vállalkozással, természetesen módjában állna édesapjához fordulni, de még a látszatát is el akarja kerülni az összeférhetetlenségnek. Szakmai véleménykülönbség általában nincs közöttük; inkább a korkülönbség okán vitatkoznak.

A kormány agrárpolitikájáról is kevés szó esik a családi asztalnál. A fiú csak egyetlen komolyabb esetre emlékszik. „Amikor az olcsó lengyel húsdömping miatt leesett a sertéshús ára, megkérdeztem apámtól, hogy a kormány miért nem teszi kötelezővé az importőrök felé is a minőségbiztosítási rendszert. Azt felelte, hogy ezt az uniós előírások miatt nem lehet. Ebben maradtunk” – mondja ifj. Gráf József.

A fiú így jellemzi édesapját: célratörő, szókimondó ember, aki nagyon megköveteli a teljesítményt. „Ám ha ez megvan, akkor rendkívül segítőkész. Én sokkal türelmetlenebb vagyok, egyébként mindenben az ő nyomdokait szeretném követni, kivéve a politikai pályát” – mondja ifj. Gráf József, akit egyébként már több párt is megkeresett, de kategorikusan elzárkózott a felkéréstől.

A tervekről szólva a fiatalember leszögezi: éppen szeptember végén zárják le az uniós fejlesztési pályázatukat, amit nagyon remélnek, hogy megnyernek. A korszerűsítésre – épület-felújítás, gépvásárlás, takarmánycsere – szánt több százmillió forintos összeg felét uniós forrásból, felét bankhitelből kívánják finanszírozni. A cél: a hatékonyságon keresztül a sertésszám növelése és költségcsökkentés.

A fiatalember Kozármislenyen él családjával. „Úgy tűnik, hogy a cég jövője is biztosítva lesz. Októberben születik a fiam, akinek tovább szeretném adni az agárvállalkozást” – mondja ifj. Gráf József.

A Bárány família

Nagyon szép történet a Bárány famíliáé. A 100 százalékban a Bárány család tulajdonában lévő Master Good cégcsoport Északkelet-Magyarország egyik legnagyobb agrárvállalkozása. Az integrált takarmány-termeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojler hizlalással és feldolgozással foglalkozó családi vállalkozás immáron 100 éve, négy generációra kiterjedően foglalkozik baromfitenyésztéssel. A tradíciót elindító első generáció a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztője volt. Az általa képviselt szakma iránti elkötelezettség generációról generációra szállt. A cégcsoport jelenlegi sikereinek a kulcsa is ebből az örökségből ered – mondja a legifjabb generációt képviselő ifj. Bárány László (30), aki öccsével együtt öt éve kapcsolódott be üzletszerűen a családi vállalkozásba.

„Számomra soha nem volt kérdés, hogy a mezőgazdasággal fogok foglalkozni. Pedig lett volna választási lehetőségem, hiszen édesapám nagyon odafigyelt a taníttatásomra” – mondja az agrármérnök végzettségű fiatalember, aki többek között Nagy-Britanniában és az USA-ban is tanult. Ifj. Bárány Lászlót az édesapja gyerekkora óta kézen fogva vitte mindenhová, ezért természetes volt, hogy belenőtt a szakmába. A fiú a nyári munkákon a gazdaság minden fázisát végigjárta: az árokásástól a festésen át egészen a baromfigondozásig, vagy éppen a takarmánykeverő használatáig. Emellett számos külföldi tanulmányúton is részt vett, úgyhogy 18 éves korára gyakorlatilag fél Európa baromfiüzemében megfordult. A munka komolysága az életkorral egyenes arányban növekedett; apja egyre nagyobb önállóságot biztosított számára az üzletben. A legidősebb fiú jelenleg a baromfitenyésztésért és a kereskedelemért felelős igazgató a cégcsoportban. Öccse a cégcsoport gazdasági igazgatója, illetve a petneházi üzem irányítása tartozik hozzá. Mind a ketten tulajdonosok is, de „igazából a családban soha nem képezte vita tárgyát, hogy kinek hány százaléka van, mert egyértelmű, hogy a vállalkozást az öcsémnek és nekem kell továbbvinnünk” – mondja a legidősebb fiú.

Ifj. Bárány László szerint, ha valaki megkérdezné, hogy ki a főnöke, akkor rögtön rávágná, hogy az apja. Ugyanakkor édesapjával mégis más a kapcsolatuk, mert bár szakmai jellegű vitáik szoktak lenni, édesapja egyáltalán nem szól bele az ő területébe, mert teljesen megbízik benne. Még akkor is, ha hibázom – teszi hozzá a fiatalember mosolyogva. Édesapját általában akkor szokta segítségül hívni, ha egy kiemelt partnerrel kell tárgyalnia, és szüksége van az ő súlyára, tekintélyére, vagy ha a partner elvárja, hogy a cég fő tulajdonosa is ott legyen a megbeszélésen.

A család a stratégiai szintű ügyeket a rendszeres vasárnapi ebéd után beszéli meg. Édesapja éppen a napokban jelentette be, hogy három év múlva vissza akar vonulni, és a testvérekre testálja a vállalkozás teljes irányítását. „Bár egy kis részt meg szeretne magának hagyni, ahogy ő mondja, „homokozónak, csakhogy ne érezze magát teljesen munka nélkül” – mondja a fiú.

A családfő így jellemzi fiát: határozott, gyors, kemény, egészségesen idealista. „Ez utóbbi azt jelenti, hogy nagyszabású céljai vannak, de nem fafejű. Vagyis a felhalmozott tapasztalat hatására képes az elképzeléseit a mindenkori helyzethez adaptálni” – mondja Bárány László (55), aki úgy véli: ő már egy emberöltővel ezelőtt felfedezte a klónozást, hiszen a fia a harminc évvel ezelőtti önmaga.

A fiú szerint is nagyon hasonlítanak egymáshoz édesapjával, aki teljesen egy szinten kezeli őt és öccsét. „Az öcsém alaposabb és a számokban erősebb, mint én, viszont nekem talán jobb a kommunikációs készségem. Semmiféle hatalmi rivalizálás nincs köztünk” – mondja Ifj. Bárány László, akinek a hobbija az utazás és a futball.

A fiatalember úgy véli, a vállalkozás sikere elsősorban annak köszönhető, hogy teljes egészében családi tulajdonban van. „Nagyon gyorsan hozunk döntéseket. Az apámat bármikor hívhatom, nekem mindig felveszi a telefont.” Másrészt a családfő-tulajdonos által felhalmozott kapcsolati tőke olyan előnyt ad azokkal szemben, akik most kapcsolódnak be a mezőgazdaságba, amely megfizethetetlen.

A jövőről szólva a fiatalember leszögezi: fejlődni mindig kell, ám hosszú távon akkor van jövője egy cégnek, ha egyenlő mértékben fejlődik. „Ez gyakorlatilag olyan, mint az emberi test: ha valakinek túl hosszúak a lábai, akkor esetlenné válik a mozgása. Ezért nem hiszem, hogy egyetlen irányban kellene fejleszteni a céget” – mondja a szakember, aki hozzáteszi: a feldolgozás terén szeretnének fejleszteni, különösen a hozzáadott értéket igénylő termékekre koncentrálnak. Ilyen például a kényelmi ételek piaca, vagyis az előrepácolt, alumínium tálcán kínált húsételeké.

Természetesen ahhoz, hogy egy ekkora céget a jövőben bárki sikerrel irányítson, biztos családi háttér szükségeltetik. „Gondolom, hogy az elkövetkező három évben a családalapításnak is meg kell történnie” – avat be nősülési terveibe az ifjú cégvezető.

Generációváltás új generációk nélkül

A pozitív példáknál mégis sokkal több az olyan eset, amikor egy szövetkezetnél, cégnél nem tudni, ki lesz majd az új vezető. Általánosabb helyzet ugyanis az, hogy fel sem merül a családi utódlás kérdése. Pedig ahol ez történik, ott az idős vezető talán könnyebben átadja a helyet. Gyermeke pedig, az egyetem után jó esetben néhány évet egy multinál edződött, s utána „hazatért” új vezető már szívfájdalom nélkül meghozza a felmenőjének még nehéz, ezért elhalasztott döntéseket is. Amelyek közé bizony beletartozik az is, hogy a versenyképesség megőrzése, esetleg növelése érdekében ő már elbocsátja azokat az idősebb kollégákat, akiktől az apja érzelmi okok miatt nem tudott megválni – hiszen mennyi időt „húztak le együtt” –, pedig talán látta már ő is, hogy a gazdaság nélkülük is működik.

Horváth Gábor mindenesetre arra a számít, hogy a generációváltásban a kedvezőtlen tendencia a közeljövőben gyorsulni fog, azaz egyre több társas és magángazdaságban merül fel az utódlás kérdése. A főtitkár úgy fogalmaz: az agrárfoglalkoztatásban generációváltás megy végbe, új generációk nélkül. A fiatal értelmiségiek nagy része ugyanis nem lát biztos egzisztenciát a mezőgazdaságban, ezért elvándorolt a falvakból. Emiatt viszont a mezőgazdasággal foglalkozó, ámde egyre idősödő korosztály nem nagyon tudja átadni a stafétát.

A furcsa helyzetet az elmúlt 15 évben az agrárágazatban végbemenő változások (kárpótlás, szövetkezetek átalakulása, üzletrészek felvásárlása, piaci zavarok) teremtették. A rendszerváltás előtt a magyar mezőgazdaság vagyonának oroszlánrészét birtokló szövetkezetek átalakulásakor 1,2 millió tulajdonos keletkezett. A tulajdonosok ötször annyian vannak, mint a vagyont működtetők, ráadásul a társas agrárvállalkozások esetében magas, közel 33 százalékos a külső tulajdon aránya. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy mind a tulajdonosi kör, mind a menedzsment rohamosan öregszik. A MOSZ felmérése szerint a legnagyobb volumen ű tulajdon az 50-60 éves korosztály kezében van. E körön belül meghatározó szerepet játszik a társas agrárvállalkozások menedzsmentje, amelynek 53 százaléka 50-62 év közötti, 16-17 százaléka pedig már nyugdíjas. Horváth Gábor véleménye szerint a szövetkezetek és gazdasági társaságok menedzsmentje már csak rövid ideig vesz részt a vagyon működtetésében, rövid időn, mindössze 10 éven belül szeretne megválni tulajdonától.

Az egyik legnagyobb nehézségt a mezőgazdasági generációváltásban az jelenti: ha lenne is kedve valamelyik fiatalnak átvenni a stafétát, akkor sincs annyi pénze, hogy kivásárolja tulajdonostársait és a saját kezébe összpontosítsa a vagyont. Emiatt elsősorban a külső tőke kezdi el felvásárolni az eladó gazdaságokat. Hazatelepülő emigráns magyarok, új hazát kereső nyugat-európai gazdák, gép- vagy gabonakereskedők tesznek ajánlatot, de szép számban jelentkeznek tehetős hazai nagybefektetők is. Ám a MOSZ főtitkára szerint ez cseppet sem kedvező folyamat, hiszen a vidékhez nem kötődő, kizárólag a profitorientált működésben érdekelt tulajdonosok megjelenésével tovább folytatódhat a vidék elnéptelenedése. Ennek megakadályozására az érdekképviselet szerint egy olyan kormányprogramra lenne szükség, amely a helyben lakó, szakképzett, főfoglalkozásként mezőgazdasággal foglalkozó fiatal gazdák számára megkönnyítené a tulajdonszerzést. Horváth Gábor egy 100 milliárd forintos hitelprogramot képzel el, amely 50 százalékos kamattámogatással és állami garanciával a vidék hosszú távú érdekeinek megfelelő irányba tudná befolyásolni a generációváltás folyamatát.

Még nincsenek leosztva a lapok

Némileg derűlátóbb a generációváltás kérdésében Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) elnöke. Azzal ő sem vitatkozik, hogy ahogy Európában mindenütt, úgy Magyarországon is elöregedőben van az agrárnépesség. Csakhogy Mikula szerint ellentétben Nyugat-Európával, Magyarországon még nincsenek leosztva a lapok az agráriumban, így a fiatalok is látnak perspektívát a gazdálkodásban. A falvakon belül már elkezdődtek a tapogatózások a gazdaságok átadására, amelyekért ugyan nem állnak sorba a fiatal gazdák, de azért érdeklődnek. A váltás fel is gyorsulhat, ha az év végén a kormányzat meghirdeti a generációváltást segítő támogatásokat. Ezekről ma még keveset tudni, de az biztos, hogy a fiatal gazdálkodók indulási támogatást kapnak, fejlesztéseikhez 10 százalékos többlettámogatást kérhetnek, birtokszerzésük után pedig nem kell majd adót és illetéket fizetniük. A támogatást kemény feltételekhez kötik, például csak annak folyósítják, aki korábban még semmilyen támogatást nem vett igénybe. A fiatal gazdának emellett azt is vállalnia kell, hogy birtokát, akármi történjék is, 5 évig működtetni fogja.

Az idillt némileg megzavarhatja az új uniós támogatási rendszer bevezetése. Az SPS rendszerben ugyanis elválik egymástól a termelés és a támogatás, a finanszírozás bonyolult számítások alapján történik majd. Mivel a fiatal gazdáknak nem lehet bázisuk, azt szeretnénk, ha a nemzeti tartalék 3 százalékát azok kapnák, akiknek nincs múltjuk – foglalja össze törekvéseiket az AGRYA első embere.

Mint a fentiekből kitűnik, a fiatal gazdák gondjai megoldódni látszanak. Azt azonban továbbra sem lehet tudni, mi lesz azokkal az idős gazdálkodókkal, akik szeretnének felhagyni a termeléssel. Elvileg van lehetőség arra, hogy visszavonulásuk lehetőségét és anyagi hátterét uniós támogatásból finanszírozza a kormányzat. Készültek is tervek a program beindítására. A hírek szerint az 55. évüket betöltő, legalább egy évtizede saját, legalább 3 hektárnyi birtokukon gazdálkodók 25-75 ezer forintos nyugdíj jellegű juttatást kaptak volna, ha gazdaságukat átadják a fiatalabb generációnak. Az előnyugdíj program beindítását eredetileg 2007. január elsejére ígérte a kormányzat, ám ebből végül nem lett semmi. Mint Dékány Andrástól, az agrártárca szóvivőjétől megtudtuk, a késlekedés oka az, hogy az előnyugdíj rendszere nehezen illeszthető a magyar jogrendbe, bevezetéséhez legalább tucatnyi törvényt kell módosítani. Problémát jelent például, hogy a jelenlegi szabályok szerint nyugdíj csak annak jár, aki korábban járulékfizető volt. Csakhogy a jelenleg mezőgazdasággal foglalkozók jelentős része ilyet nem fizetett. A szóvivő szerint a tárca dolgozik a megoldáson, de hogy az előnyugdíj rendszert a magyar mezőgazdaságban végül mikor vezetik majd be, azt egyelőre nem lehet tudni.

(Ember Zoltán és Mihálovits András írása, Haszon Agrár Magazin, 2007)