Összefogás a sikeres mezőgazdaságért – AGRO.bio a CONTIVO programban

A fenntartható és gazdaságos mezőgazdasági termesztés egyre nagyobb kihívás elé állítja a termelőket. A Syngenta által elindított Contivo program olyan integrált megoldást kínál a gazdálkodóknak, amely lehetővé teszi a legmagasabb nyereség elérését a környezeti erőforrások megóvása mellett. A programhoz több cég is csatlakozott. A képen Márton Balázs, az AGRO.bio ügyvezető igazgatója, kezében a Contivo Együttműködési megállapodás, amelyet vele együtt tízen írtak alá. 

A Syngenta a világ legnagyobb agrárvállalata, mégis úgy döntött, hogy a termelők legmagasabb szintű kiszolgálása érdekében Magyarországon is stratégiai szövetséget köt olyan cégekkel, amelyek a szakterületük abszolút élvonalát képviselik – köztük a mikrobiológiai megoldásokat fejlesztő és forgalmazó AGRO.bio Hungary Kft.-vel. A Contivo programban a Yara, a Väderstad és az AGRO.bio lett a Syngenta stratégiai partnere. Az együttműködésről szóló szándéknyilatkozat aláírása, egyben a program hivatalos elindítása ünnepélyes keretek között január 16-án történt a budapesti Inter Continental Hotel konferenciatermében – ez a kooperáció egyértelműen a közös értékek és szakmai hozzáállás alapján jött létre.

A Contivo program Együttműködési szándéknyilatkozatának az aláírása

Az aláírási ceremónia előtt a programban részt vevő cégek vezető szakemberei panelbeszélgetésen vettek részt, amelyet Pecze Rozália, a Syngenta regionális fejlesztési vezetője vezetett, az AGRO.bio Hungary Kft.-t Daoda Zoltán szakmai igazgató képviselte. Megtisztelő momentuma volt a beszélgetésnek, hogy Pecze Rozália elismerő szavakkal méltatta az AGRO.bio szakmai elkötelezettségét és megemlítette, hogy 2013-ban a BactoFil talajbaktérium készítménnyel elnyerték a Magyar Termék Nagydíjat és a MagyarBrands elismerést.

Pecze Rozália elismerő szavakkal méltatta az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai elkötelezettségét és megemlítette, hogy 2013-ban a BactoFil talajbaktérium készítményel elnyerték a Magyar Termék Nagydíjat és a Magyar Brands elismerést

„Határozottan hisszük, hogy ez a pillanat egy markáns mérföldköve lesz a magyar mezőgazdaság történetének. Részvételünk a termesztési oldal stratégiai partnerei között azért is emblematikus dolog, mert a Yara és a Väderstad mellett ez egy 100%-ban magyar tulajdonú vállalat. Az AGRO.bio Hungary Kft. számára nagy öröm, büszkeség és lehetőség, hogy olyan – világviszonylatban élenjáró – nemzetközi vállalatok stratégiai partnere lehet, mint a Syngenta, a Yara és a Väderstad” – tette hozzá Márton Balázs, az AGRO.bio Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A Contivo Együttműködési megállapodást az AGRO.bio-val együtt tíz cég képviselője írta alá.

A nyilatkozat aláírása után készült csoportkép. Balról: Sinkó Ferenc, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. igazgatója, Takács Zoltán, a Budapest Bank Zrt. igazgatója, Dr. Zsembeli József, a DE AGTC Karcagi Kutató Intézetének igazgatója, Dr. Árendás Tamás, a MTA ATK osztályvezetője, Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem dékánja, Éri Ferenc, a Yara Hungária Kft. kereskedelmi vezetője, Czigány Tibor, a Syngenta Kft. ügyvezető igazgatója, Márton Balázs, az AGRO.bio Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Kalmár Tibor, a Väderstad Kft. igazgatója és Maróti Miklós, az AgroVir Kft. igazgatója.

Ahogy ez a program mérföldkő a magyar mezőgazdaság történetében, hiszen ilyen széles körű stratégiai partnerségre még sohasem volt példa, úgy mérföldkő az AGRO.bio számára is, mivel nagyon markánsan igazolja vissza az elmúlt 13 év kompromisszum nélküli szakmaiság eredményét. A 2001-ben alapított magyar tulajdonban lévő AGRO.bio Hungary Kft. a mezőgazdaság és a környezetvédelem területén nyújt innovatív, komplex mikrobiológiai megoldásokat, amelyek természetes módon biztosítják a talajok tápanyag szolgáltató képességét és javítják termékenységét. A fenntartható mezőgazdaság iránt elkötelezett cég 15 éves kutató-fejlesztő munka során, magyar mikrobiológusok bevonásával kifejlesztette a BactoFil® (baktériumtrágya) termékcsaládot. A piacvezető szerkezetjavító készítmény 42 országban szabadalmaztatott és 2013-ban a II. FMCG Greennovációs Nagydíj Greennovatív Termék kategóriájának győztese lett, elnyerte a MagyarBrands elismerést és a Magyar Termék Nagydíjat. A BactoFil® Technológia alkalmazásával lassítható, megállítható a talajpusztulás, és annak szigorú betartásával néhány év alatt talajszerkezet javulás is elérhető. A hazai talajbaktérium értékesítés felét a cég termékei adják. A társaság a Syngenta (a világ vezető mezőgazdasági vállalata) új, 2014 januárjában induló programjának stratégiai partnere, valamint a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) egyik főtámogatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.