EU-s élelmiszersegély intervenciós készletekből jövőre is

Magyarország az idén már harmadik éve részese a programnak, amely keretében a hazai segélyszervezetek évente 6-7 millió euró értékű feldolgozott élelmiszert juttathattak el közel egy millió, nehéz anyagi körülmények között élő emberhez. A három év alatt összesen mintegy 28 millió kilogramm – azaz 28 ezer tonna – lisztet, száraztésztát, kekszet, cukrot és tejterméket osztottak ki a rászorultak között.
A program magyarországi lebonyolítását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) koordinálja. A hivatal nemrégiben tette közzé a program jövő évi – 2009-es – végrehajtásához a segélyszervezetek kiválasztásának módját ismertető 145/2008 (XII. 8.) közleményét, amely olvasható a www.mvh.gov.hu portálon is.
Soproni Horváth Lajos hozzátette: a hivatal várja azoknak a segélyszervezeteknek a jelentkezését, amelyek megfelelő személyi, logisztikai és raktárkapacitással rendelkeznek, és képesek éves szinten legalább 800 tonna élelmiszer szétosztására az ország területén. Továbbá vállalják a szigorú nyilvántartási előírások betartását.
Az MVH jelentős informatikai fejlesztéseket hajt végre 2009-ben annak érdekében, hogy hatékonyabban feltérképezhesse a segéllyel még el nem ért hazai településeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.