Orbán, Csányi, KITE és az „útonállás”

A következő 20 évben az ipar mellett a mezőgazdaság jelenti a magyar gazdaság fejlődésének kulcsát; Magyarország nem lehet eredményes sikeres mezőgazdaság nélkül – jelentette ki a miniszterelnök Nádudvaron, a KITE Zrt. logisztikai központjának átadásán. Csányi nevének említése nélkül ellenfelét próbálta alázni azzal, hogy egyebek mellett „útonállónak” nevezte.

Orbán Viktor kiemelte a nádudvari KITE nemzetstratégiai szerepét, és felidézte, hogy a társaság 75 ezer partnert integrál, komoly hangsúlyt helyez a kutatás-fejlesztésre, a szakmai továbbképzésre, és mint ilyen, „számíthat a magyar kormány forintokban is mérhető együttműködésére”. Az elmúlt években 3 ezer milliárd forintot fordítottak fejlesztésre a mezőgazdaságban úgy, hogy a kormányzat valamilyen induló tőkét biztosított a beruházásokhoz – mondta a kormányfő. Hozzátette: „ma már a magyar mezőgazdaság és a vidék is jobban teljesít”. Orbán Viktor szerint 2010 és 2014 között Magyarország megújítása, átszervezése történt, 2014 és 2018 között pedig már „a fellendülésnek is meg kell érkeznie”.

A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés megbecsülése eredményezi a magyar fellendülést – tette hozzá a miniszterelnök, emlékeztetve adottságainkra, és megjegyezve, hogy a jó földjeink körülbelül 15 millió embert képesek ellátni egészséges élelmiszerekkel. Ez a két szám – 10 millió lakos és 15 millió ember ellátásnak a lehetősége – jól mutatja, hogy milyen üzleti lehetőségek rejlenek az ágazatban – fűzte hozzá. Úgy vélte, eljött az ideje, hogy a piacokon is nagyobb súllyal jelenjen meg a magyar agrárium: az európai uniós export mellett Bosznia-Hercegovinában, Oroszországban, Grúziában és Japánban, de megjelenik a célországok között India, Indonézia, Irak és Pakisztán is. Elismeréssel szólt a miniszterelnök a KITE integrátori szerepéről, és kijelentette: az integráció fejlesztése, a mezőgazdaság szereplőinek együttműködése kell ahhoz, hogy a magyar gazdák egyre nagyobb súllyal legyenek képesek megjelenni a világ piacain.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a KITE tulajdonosainak képviselőjeként a mezőgazdaság és az élelmiszeripar modernizációjáról beszélt. Rámutatott: nem elfogadható, hogy a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart úgy csináljuk, mint apáink, nagyapáink tették. Futballpéldával élve úgy fogalmazott: „Puskásék az akkori focival ma nem lennének sikeresek, de egy másként szervezett futballal végigvernék a világot, mint ahogy a mostani válogatott is erre készül”. Az agrárium versenyképességéről szólva Csányi Sándor emlékeztetett arra, hogy az 1990-es években lezajlott privatizáció nem hozott sikert az ágazatban, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a földalapú támogatások, az állattartó telepek és az üzemméretek mostani szabályozásával sem ért egyet. Ma már ugyanis termékpályák versenyeznek, ami megfelelő nagyságú integrációt feltételez – mutatott rá.

Orbán Viktor Csányi Sándor szavaira reagálva beszédében kitért arra, hogy a nemzeti kormány az ágazat egészét nézi, és azt képviseli, hogy „a magyar földből maximálisan 20 százalék legyen a nagygazdaságok aránya”. A modernség követelményének könnyebb megfelelni nagyipari keretek között – mondta a miniszterelnök, de szerinte a kis és közepes vállalkozásokat is be lehet illeszteni modern üzemként a jövő mezőgazdaságába. Fontosnak nevezte, hogy az ágazat szereplői mindent megkapjanak, ami megilleti őket, és mindent tegyenek meg, amire képesek. „Ha e két dolog teljesül, igazságos, békés állapotok tudnak kialakulni” az agráriumban – mondta Orbán Viktor.

Csányi Sándor beszédében egyébként a KITE közelmúltbeli tulajdonosváltása kapcsán éles szavakkal bírálta az általa néven nem nevezett riválisát. „Külön öröm, hogy sikerült a KITE tulajdonlását megóvni egy olyan vállalkozótól, aki bizonyos területen meglévő monopóliumát felhasználva útonállással, az ágazatban megtermelt jövedelem nagy részének kiszivattyúzásával, a partnerek közötti piaci kooperáció helyett (…) a valódi verseny megakadályozására, törvénytelen és egyoldalú szerződéses feltételek elérésére használja fel pozícióját, veszélyeztetve a teljes ágazat versenyképességét” – mondta.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója arról számolt be az átadón, hogy az 1,4 milliárd forint saját forrásból megvalósított logisztikai központtal 30 új munkahelyet hoztak létre. A 7200 négyzetméter alapterületű épületben 5000 négyzetméteren alkatrészraktárt a további területen tranzitraktárt alakítottak ki. Az új logisztikai központ a mezőgazdaság szezonalitásához igazodó jelentős raktárkészlet, mintegy 40 ezer féle alkatrész egyidejű tárolására alkalmas – fűzte hozzá Szabó Levente.