Madárinfluenza Magyarországon

ktMadárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki egy Békés megyei baromfitelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).Az egyedekben kimutatott H5N8 szerotípus kapcsán eddig még nem tapasztalták, hogy emberre is átterjedt volna – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Az állategészségügyi hatóság a közlemény szerint a kacsaállományban tapasztalt elhullás emelkedése, valamint a megfigyelt klinikai tünetek alapján értesült a gyanúról. A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a madárinfluenza jelenlétét. Az Európa számos országában (például Nagy-Britanniában, Hollandiában, Bulgáriában) jelenlévő betegség H5N8 szerotípusa Németországban jelent meg először tavaly novemberben. Azt, hogy a fertőzés emberre is átterjedt volna, eddig még nem tapasztalták. Az állategészségügyi hatóság a járványügyi előírásoknak megfelelően a betegség terjedésének megakadályozása érdekében, állami kártalanítás mellett leöli a füzesgyarmati gazdaság teljes állományát. Emellett a szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben valamennyi baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A védőkörzetben és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben a fertőzés terjedésének megakadályozás érdekében szállítási korlátozások lépnek érvénybe – közölte a tárca.