Nyomulna a Jeep a magyar mezőkön

A Fiat Chrysler Automobiles-hoz tartozó Jeep a leggyorsabban bővülő márka Európában, ezt a pozícióját 2019-ben is szeretné megőrizni, modelljei új változataitól pedig a magyarországi eladások további növekedését várja.Ezt Andrew Higgins, a Fiat-Chrysler (FCA) régióvezetője mondta. A Jeep három, megújult modelljének – Renegade, Wrangler és Cherokee – magyarországi bemutatóján a régióvezető ismertette: a globális piacon 21 százalékos növekedést értek el január és június között, Magyarországon pedig január és október között 70 százalékkal nőttek a Jeep járművek eladásai az előző év azonos időszakához képest. Elhangzott, hogy a jövőben minden Jeep modellből készül majd plugin-hibrid változat is.

Czuczor Zsófia, a márka termékmanager elmondta, hogy a legkisebb Jeep, a Renegade nagy siker, 2014-es bemutatása óta világszerte 800 ezer darabot adtak el belőle. Magyarországon is népszerű, itthon ebből a modellből adta el a legtöbbet a Jeep idén (november végéig 751 darabot). A Jeep Magyarországon 2018-ban (november végéig) 1016 autót értékesített, szemben a 2017-ben összesen eladott 764 darabbal. Piaci részesedése a teljes autóeladásokból 0,80 százalék Magyarországon. A legtöbbet az alsó-középkategóriás Renegade terepjáróból adtak el, 751 ilyen modell kelt el november végéig, míg egy évvel korábban 630 darabot értékesítettek.