Szakmaközi szervezet lett a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

nytSzakmaközi szervezeti elismerést adott át Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének, Juráskó Róbertnek.

Az elismerést a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) megrendezett nyúlágazati konferencián adta át az államtitkár. A nyúlágazatban évek óta kiemelkedő tevékenységet végző szervezet teljesítette az uniós, illetve hazai jogszabályokban előírt feltételeket, olyan szervezettséget és képviseleti szintet ért el, amely alkalmassá tette a miniszteri elismerés elnyerésére. Ezzel a döntéssel már kilenc ágazati szakmaközi szervezet működik Magyarországon. A szakmaközi szervezeti forma egy alulról felépülő, önszabályozó szakmai szerveződési modell, amely egy ágazat összes szereplőjének – termelő, feldolgozó, kereskedő – érdekeit igyekszik összehangolni.

Az államtitkár a konferencián elmondta: állat-egészségügyi támogatások révén 465 millió forinttal, tenyészállat-beállítási támogatások révén pedig 100 millió forintos kerettel segítik a nyúlágazatot. Hozzátette, hogy a Vidékfejlesztési Program (VP) is kiemelt figyelmet fordít az állattartó gazdaságok versenyképességének javítására; tizenegy, az állattenyésztési ágazat szereplőit közvetlenül támogató felhívás jelent meg az elmúlt években. A pályázati konstrukciók csaknem 210 milliárd forintos támogatást biztosítanak a kedvezményezetteknek.

A hazai fogyasztásösztönzés érdekében a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és az Agrármarketing Centrum idén is szervezett fogyasztásösztönző kampányt. A promóciós kampányok eredményesnek bizonyultak, az áruházakban mintegy 6 százalékkal nőtt az előcsomagolt nyúlhús forgalma, egyre többen fedezik fel a kiváló minőségű magyar húsfélét.