Számos fenntarthatósági program sikeres

szaAz Agrárminisztérium (AM) számos fenntarthatóságot szolgáló programot működtet sikeresen, például a termelői piacok fejlesztését, az élelmiszerpazarlás elleni, „Maradék nélkül” kezdeményezést, az erdőtelepítési támogatási programot – mondta az AM államtitkára az Egyesült Arab Emírségekbeli zöldgazdasági konferencián.

A minisztérium közleménye szerint Szinay Attila közigazgatási államtitkár az eseményen kiemelte, Magyarország tudásátadással, az élelmiszer-előállítással és feldolgozással összefüggő jó gyakorlatok megosztásával, azokban az országokban, ahol szükséges, hozzá tud járulni az élelmezésbiztonság eléréséhez. Ennek jegyében működik együtt Magyarország az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO). Példaként említette, hogy Magyarország ösztöndíjakat biztosít az agrárium területén a fejlődő országok hallgatói részére, valamint, hogy Afrikában agrár-szaktanácsadók számára szerveznek helyi képzéseket.

A Zöldgazdasági Világszervezet (WGEO) által szervezett konferencia október 20-21-én zajlott le Dubajban. A kétnapos eseményen magas rangú állami vezetők, nemzetközi szervezetek, vállalatok képviselői vettek részt. A rendezvény célul tűzte ki, hogy segítséget nyújtson a világ országainak, gazdaságfejlesztési stratégiáik kialakításához, és hozzájáruljon a szegénység csökkentéséért, a nők és a fiatalok gazdasági helyzetének javításáért folytatott erőfeszítésekhez – olvasható a tárca közleményében.