A régió legnagyobb agráregyeteme született meg gödöllői központtal

gödÚj felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven 2020. augusztus 1-jén. Az új egyetem a legjobb európai példák alapján építkezik és ennek megfelelően a kontinens és a világ élvonalába törekszik – hangzott el az intézmény alapítása alkalmából szervezett eseményen.Augusztus elsejével a Szent István Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrációjával létrejön az új Szent István Egyetem, amely mintegy 15 ezer hallgatójával Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lesz. A hamarosan létrejövő új Szent István Egyetem egyik célja, hogy tíz éven belül Kelet-Közép Európa legjobb agrárképzését nyújtsa és megújítsa a hazai agrár-felsőoktatást. Mégpedig úgy, hogy mezőgazdasági képzése a hazai és nemzetközi agrár-felsőoktatás megújításának zászlóshajója legyen.

Ennek érdekében többek között egy újfajta, modern, a világ legjobb egyetemeinél is alkalmazott szervezeti felépítés jött létre, amely egyfelől felszámolja a mostani rendszerre jellemző párhuzamosságokat, valamint egy versenyképes, hallgató és oktatóbarát működést tesz lehetővé. A szervezeti felépítés mellett az új intézménycsoportban megújul az oktatási tartalom is, a piaci igények és a külföldi trendek figyelembevételével folyamatosan frissülő gyakorlati területekkel erősödik majd az oktatott tárgyak listája.

Megfigyelhető, hogy az utóbbi években szinte valamennyi régiós agráregyetem javítani tudott nemzetközi besorolásán, az egyik legsikeresebb intézet ezen a téren a Varsói egyetem volt, amit ma már a világ legjobb agráregyetemei között tartanak számon – hívta fel a figyelmet az új hazai egyetem alapító rendezvényén Gyuricza Csaba, az intézmény megbízott rektora. Mint azt kiemelte, a hazai integrációval létrejövő új Szent István Egyetem megteremti a lehetőséget a magyarországi agrár-felsőoktatás jelentős fejlesztésére és modernizálására, amelynél kulcsfontosságú szempontnak kell lennie a piaci igényekhez történő teljeskörű alkalmazkodásnak.

Szakértői szemmel, a nemzetközi trendeket is figyelembe véve ez egy nagyon időszerű és szükséges lépés, hiszen erős, folyamatosan fejlődő hazai agrárium nélkül nem képzelhető el Magyarország jövője. Most létrejöhet egy olyan európai, sőt globális szinten is versenyképes, modern hazai agrár-felsőoktatási központ, amely méltó a magyar mezőgazdaság múltjához és lehetőségeihez egyaránt. Egy sikeres agrár-tudásközpont és felsőoktatási intézmény – karöltve a legmodernebb gyakorlati képzőhelyekkel – kulcsfontosságú ahhoz, hogy a hazai mezőgazdaság közel 10 éves fejődési pályája új erőforrásokra támaszkodva tudjon tovább erősödni – hangsúlyozta Gyuricza Csaba. Hozzátette: az új Szent István egyetem küldetése, hogy az agrárképzéseken keresztül évente több ezer diplomásnak tudjon időtálló, biztos megélhetést jelentő, jól fizető karriert biztosítani a modern mezőgazdaság szolgálatában.

Az integráció kapcsán a sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az új intézménycsoportban is megmaradnak a mai képzési helyek, sőt ezeket jelentős beruházásokkal kívánják tovább fejleszteni. Így az új intézmény központjának számító Gödöllőhöz hasonlóan Kaposvár, Keszthely, Gyöngyös és Szarvas is specifikus szerepet kap majd az oktatásban, illetve a kutatások területén is.

Az integráció következő lépéseként pedig – a tervek szerint – a Szent István Egyetem intézménycsoportja 2021. január 1-től alapítványi fenntartásúvá válik. Ez a lépés az eddigieknél nagyobb stabilitást biztosít majd a gazdálkodásban és segít abban, hogy az intézmény a mainál versenyképesebb keretek között működhessen.