Állatvédők a baromfi- és nyúlágazatban

A két szakmai szervezet, valamint az állatvédő liga közös sajtótájékoztatóján elhangzott: a civil állatvédők szabad bejárást kapnak az állattartó telepekre, illetve olyan fiatal szakembereket képeznek ki szeptemberig, akik folyamatosan ellenőrizni tudják a tenyésztés állatjóléti körülményeit, valamint a szabályok betartását.

Jelentős magyar gazdasági érdekek

Bárány László, a Baromfi Termék Tanács elnöke szerint jelentős magyar gazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy a tenyésztés átláthatóságát bizonyító auditot kapjanak a fogyasztók a megvásárolt áru mellé. Ez ugyanis garanciát jelent számukra, hogy a terméket megfelelő állatjóléti körülmények között állították elő. Jelezte, hogy a baromfiágazat árbevétele a múlt évben mintegy 250 milliárd forint volt, s az idén várhatóan ez a bevétel 8-9 százalékkal lesz több. Azaz a tavalyi 430-432 ezer tonnás termelés mintegy 458 ezer tonnára emelkedhet.

A nyúlhús 90 százalékát exportálják

Csuvár Zsolt, a Nyúl Termék Tanács főtitkára közölte: a múlt évben Magyarországon 4-5 millió nyulat dolgoztak fel, amelyből 7-10 milliárd forint árbevétel származott. Az előállított hús 90 százaléka exportra került. Czerny Róbert civil állatvédelmi ombudsman arról beszélt, hogy az állatvédelem gyakorlatában átlátható, jogkövető magatartásra van szükség annak érdekében, hogy a vásárlók által elvárt körülményeket minden szempontból biztosítani lehessen. Ennek garantálására pedig szükség van a civil állatvédő szervezetekkel való szoros együttműködésre.

Az állatjóléti körülmények biztosítása költséges

Bárány László közölte, a baromfiágazatban az önköltség mintegy 7-8 százalékát teszi ki az állatjóléti körülmények biztosítása. Jelenleg a baromfihús előállításának önköltsége kilogrammonként mintegy 250 forint. Ugyanerről Sándor Ferenc, a Nyúl Termék Tanács elnökségi tagja azt mondta, hogy a nyúltenyésztésben az állatjóléti körülmények megteremtése az önköltség mintegy 15 százalékára rúg, mivel a korszerűbb ketrecekben kevesebb állat tartható. Jelenleg egy kilogramm nyúlhúst 320-340 forintért lehet előállítani. Az új ellenőrző rendszer működtetését különböző pénzeszközökből képzelik el a termék tanácsok és az állatvédők. Civil hozzájárulásokra is számítanak, sőt a kormányzati munkaerő-piaci alapokból is szeretnének pénzt szerezni.