Magyarország az uniós agrárpolitika fenntartása mellett

A miniszter a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiák elemzéséről szóló tanácskozáson elmondta: Magyarország számára fontos, hogy az unió következő költségvetési időszakában a közös agrárpolitika továbbra is finanszírozható legyen. Fontos továbbá az is, hogy megmaradjanak a műszaki fejlesztést és korszerűsítést biztosító közvetlen források. A vidékfejlesztés, a vidéki térségek modernizálása is fontos a magyar agrárium számára, mivel fejlett vidék nélkül nem lehet hatékony mezőgazdaságról beszélni – tette hozzá a tárcavezető.

Az agrárium stratégiai ágazat lesz

Gráf József aláhúzta: a mezőgazdaság a nemzetgazdaságban elfoglalt tényleges helyénél fontosabb Magyarországon, mivel a nemzetközi tendenciákat is figyelembe véve az agrárium a következő években stratégiai ágazattá válik. Mindezt már az is mutatja, hogy a jelenlegi gazdasági válság a mezőgazdaságot kevésbé sújtja, mint más ágazatokat. A miniszter szerint ezért is fontos, hogy az Európai Unióban is elismerjék a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fontosságát, és fenntartsák továbbra is a közös agrárpolitika finanszírozhatóságát.

Az alternatív megújuló energiaforrások szerepe

Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke arról beszélt, hogy a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés tekintetében figyelembe kell venni azokat a változásokat, amelyek jelenleg a világban zajlanak. Jelezte ugyanakkor azt, hogy ezek nemcsak gazdaságiak, hanem társadalmiak is. Az akadémikus kiemelte, hogy a mezőgazdaságra jelentős hatást gyakorol a jelenleg észlelhető klímaváltozás. Emellett az is, hogy a fosszilis energiák felhasználása várhatóan csökken, és az alternatív megújuló energiaforrásokat kell mind jobban bevonni az energiatermelésbe. A vidékpolitika tekintetében Glatz Ferenc kiemelte a környezetvédelem fontosságát, valamint azt, hogy újra kell fogalmazni az ember és a természet viszonyát is.

Az uniós képviselők hozzászólása

Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt európa parlamenti képviselője, a mezőgazdasági bizottság főtagja arról beszélt, hogy a CAP reformjára szükség van, ám ahhoz, hogy a magyar érdekeket érvényesíteni lehessen, mindenekelőtt szövetségeseket kell találni. Ezért fontos Magyarország számára a magyar-francia mind szorosabbá váló együttműködés ezen a téren. Az EP-képviselő jelezte azt is, hogy a CAP finanszírozását csak úgy lehet fenntartani, ha sikerül meggyőzni ennek fontosságáról az uniós pénzügyminisztereket és a nettó befizető országok képviselőit is. Glattfelder Béla, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség EP-képviselője azt hangsúlyozta, hogy Magyarországnak a 2011-es uniós elnöksége idején azt kellene hangsúlyoznia, hogy az európai gazdálkodóknak stabilitásra és biztonságra van szükségük. Ezért Glattfelder Béla szerint Magyarországnak elsősorban a CAP költségvetésére kell koncentrálnia. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a reformok során előtérbe kell állítani a helyi önellátás képességének erősítését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.