A kormány, a magyar EP-képviselők és a génmódosítás

Hegyi Gyula bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy a magyarul a Pallas Kiadó által közreadott könyv bevezetőjével nem általában a géntechnológia ellen emelt szót, hiszen az orvostudományban a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek meg kell adni a jogot arra, hogy kapjanak még egy esélyt éltük megmentéséhez, akár ezzel a kísérleti gyógymóddal. A mezőgazdaságban viszont mindenképpen el kell utasítani a génmódosított (GM) termékek kritikátlan átvételét – vélekedett. Az EP-képviselő örömmel állapította meg, hogy az uniós tagállamok elutasították az Európai Bizottság javaslatát a MON810 génmódosított kukorica Magyarországi bevezetéséről. A kormány kiállásának, a hazai politikusok és civil szervezetek közös lobbijának köszönhetően fennmarad az amerikai GM kukorica hazai termelési tilalma és ezáltal megmarad Magyarország GM mentessége, ami növeli a magyar mezőgazdasági termékek erkölcsi értékét és versenyelőnyét. A tilalomhoz csatlakozott  többek között Franciaország és Németország is. Láng István akadémikus a elmondta, ő egyetlen élőlényt nem módosított genetikailag, jóllehet ezt a  természet többször is megtette, például a madárinfluenza vagy a mostani vírusos influenza járvány esetében. A természet által indikált problémára az egészségügyi szolgálat kell, hogy adjon és ad is megfelelő választ. A tudós elmondta, hogy nálunk a génmódosítás elutasítása elsősorban a növénytermesztésre vonatkozik, az egészségügy, a gyógyszeripar és a mosószeripar esetében ez a tilalom nem áll fenn. Az állattenyésztésben a hazai takarmány 35 %-ban GM-tartalommal kombinált tápszer, míg szerencsére az emberi táplálékból sikerült teljesen küszöbölni a génmódosított termékeket. A tudós két indokot hozott fel a GM növényekkel szemben. Egyrészt tudományosan még sok a bizonytalanság annak felmérésében, mennyiben és mekkora kárt okoznak. Gazdasági szempontból a kukorica bevezetésének hatására összeomlana a hazai hibridkukorica termelés, a kukoricatermesztés kényszerpályára kerülne, teljes lenne a termelők kiszolgáltatottsága a nemcsak vetőmagot, de vegyszert és technológiát is a licenz alapján rájuk erőltető amerikai multinacionális cégtől. A magyar élelmiszeripari termékek versenyképességében fontos tényező a hazai mezőgazdaság mindezidáig megőrzött GM-mentessége – hangsúlyozta. Ezért volt helyes a GM-mentességet kimondó országgyűlési határozat, a kormány intézkedése és az az álláspont, amelyet a magyar honatyák képviseltek az Európai Parlamentben. Ugyanakkor a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyereket, még lehetnek váratlan lehetőségek a GM termékek alkalmazásában, különösen a fermentációs iparban – zárta le a tájékoztatót a professzor.