Román mezőgazdasági biztos lesz az EU-ban?

A Romania libera bukaresti napilap európai uniós források alapján véli tudni, hogy Romániának van esélye a rendkívül befolyásos mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosi tisztség megszerzésére. Állítólag Franciaország „diszkrét módon” már biztosította támogatásáról Bukarestet ebben az ügyben. Traian Basescu államfő nemrég összehívta az Európai Unió tagországainak nagyköveteit, tudatva velük: Románia a mostani, „soknyelvűségért felelős” (Leonard Orban által betöltött) biztosi posztnál sokkal nagyobb jelentőségű tisztségre tart igényt, olyanra, mint amilyen a mezőgazdasággal foglalkozó.

Alku lenne

A lap szerint az uniós országok fővárosaiban ez a román felvetés meglepetést és ingerültséget okozott, Bukarestnek nem sikerült igazán sikeresen lobbiznia ebben az ügyben, eddig Franciaország az egyetlen komoly támogatója. A lap úgy tudja: Párizs cserébe azt várja, hogy a majdani román mezőgazdasági biztos számos francia személyt nevezzen ki az ő hatáskörébe tartozó funkciókra. A cikk szerint Románia mellett áll e kérdésben az új tagok többsége is, elsősorban Lengyelország. Csakhogy nem nélkülözhető Olaszország és Németország kulcsfontosságú támogatása sem, fűzi hozzá a cikk.

Egyéniséget találni

A lap szerint ugyanakkor magas rangú bukaresti illetékesek úgy látják: Románia nem rendelkezik megfelelően nagy formátumú egyéniséggel ilyen biztosi funkció betöltéséhez. Eddig egyetlen név szerepel az elképzelések között, ez pedig Dacian Ciolos volt román mezőgazdasági miniszteré. Róla azt tartják, hogy nem feltétlenül szakmai képességei miatt van esélye, hanem pusztán azért, mert a hogy felesége francia. Ezért az említett bukaresti tájékoztatók maguk sem hiszik, hogy versenybe lehet szállni Dániával a mezőgazdasági biztosi posztért. Így valószínű, hogy a dán Mariann Fischer Boel megőrizheti majd e tisztségét.

A felelősség rendkívül nagy

A Romania libera emlékeztet: a mezőgazdasági biztosnak rendkívül nagy a felelőssége, hiszen 50 milliárd eurós költségvetést kell kezelnie. Franciaország nem tarthat közvetlen módon igényt erre a tisztségre, mert a hagyományok szerint a mezőgazdasági kérdések intézését kis vagy közepes nagyságú országra kell bízni. Romániának viszont nem sikerült eddig bizonyítania, hogy képes megfelelően kezelni az európai alapokat ezen a területen, írta az újság.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.