LMP: élelmiszerár-robbanást okozhat az aszály

Az elmúlt két aszályos év következtében drágulni fognak az élelmiszerek, akár élelmiszerár-robbanás is bekövetkezhet – jelentette az LMP választmányi szóvivője.

Heltai László véleménye szerint a helyzet hosszú távú megoldása érdekében felelős módon kell gazdálkodni a környezeti erőforrásokkal, vagyis a talajjal, a vízzel és az energiával. Hozzátette: ennek érdekében tavasszal össze kell gyűjteni a természetes vizeket, hogy azokkal a legelőket és a termőterületeket lehessen öntözni. Egyúttal azt is kijelentette, hogy a monokultúrás nagygazdaságok helyett több lábon álló tájgazdaságokat kell kialakítani, ahol a környezet adottságaihoz igazodó, szárazságtűrő növényeket termesztenek. Megjegyezte, az aszály rövid távon is problémákat vet fel, mert egyfelől nagy számban mehetnek tönkre a termelők, másfelől pedig az élelmiszerárak megugrása növelheti a legszegényebbek kiadásait. Heltai László, aki hangsúlyozta, hogy a helyzet állami beavatkozást igényel, a lehetséges intézkedések közé sorolta az élelmiszerek áfájának csökkentését, az ártámogatást, illetve a stratégiai készletek felhalmozását és újraelosztását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.