Az Alföldi Tej kevesebb tejet tud vásárolni az idén

Mélykúti Tibor tájékoztatása szerint a mostani, átlagosan 60 forint alatti literenkénti tejár a tejtermelők „kivérzés előtti” állapotára utal. Hozzátette: adataik szerint a tejtermelők az előző év azonos időszakához képest az idén kétszer annyi vemhes üszőt adtak el, s ez jövőre az állatállomány jelentős csökkenését vetíti előre. Az ügyvezető rámutatott: az idén az előző évekhez képest 15-20 százalékkal csökkent a tejtermelés, s a tejhiány az azonnali kereskedések piacán 15-20 százalékos literenkénti nyerstej-áremelést generált. A gazdasági nehézségek ellenére az ATÉB az idén októberig mintegy 100 millió forint eredményt ért el, ám az ügyvezető szerint már látszik, hogy év végére sem árbevételben, sem eredményben nem érik el a 2008 elején prognosztizált értékeket. Mélykúti Tibor tájékoztatott arról, hogy az ATÉB a tulajdonában lévő székesfehérvári tejfeldolgozó üzemben felépített egy túrógyártó sort, az üzemszerű gyártás november elsején kezdődik el. Az új gyártósoron naponta 45 ezer liter tejből készül túró, a feldolgozó ezzel csökkentette az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt – úgynevezett UHT – tejek veszteséges gyártását. A fehérvári tejüzemet a 132 magyar tejtermelő tulajdonában lévő ATÉB a felszámolt Parmalat Hungaria Tejipari Rt.-től még 2005 novemberében vásárolta meg. Az idén januárban adták át a társaság új logisztikai központját, amely csaknem egymilliárd forintos költséggel, európai uniós támogatással, mintegy 3500 négyzetméteren épült meg. Az ATÉB székesfehérvári logisztikai központjában és tejfeldolgozó üzemében összesen ötszázan dolgoznak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.