Erdészeti közmunkaprogram: több mint 1100 közmunkás a Nyírerdő Zrt.-nél

Az 1 milliárd 49 milliós költségvetéshez a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa 612 millió, a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 327 millió, a Nyírerdő pedig 105 millió forinttal járult hozzá – mondta a cégvezető. Kaknics Lajos kiemelte: az alkalmazottak napi nyolc órás munkájukért a minimálbérnek megfelelő 73.500 forintra jogosultak havonta, de munka- és védőruházatban, valamint étkezési utalványban is részesülnek. A közmunkások fele a rendelkezésre állási járadékban részesülők közül kerül ki, és eléri a harminc százalékot mind a romák, mind a 45 év felettiek aránya. A projektben részt vevők kilencven százalékának pedig legfeljebb nyolc általános iskolai végzettsége van.

Két megye, 76 település

A két megyében 76 település érintett az augusztusig tartó programban; Hajdú-Biharban legtöbben a debreceniek, Szabolcsban pedig a tiszadobiak, nyírbátoriak és nyírbéltekiek vannak kiemelkedően sokan. A vezérigazgató hangsúlyozta: a társaság vállalta, hogy a program lezárulta után minden tizedik munkavállalót három hónapon keresztül – támogatás nélkül – tovább foglalkoztat. Emellett várhatóan 110-en vehetnek majd részt motorfűrész-kezelő szakképzésben, melyet 240 órában fogják elsajátítani. Az oktatás végén a sikeres vizsgát tett hallgatók bizonyítványt kapnak, a megszerzett végzettséggel a motorfűrészt a gazdaság egyéb szféráiban, így ácsmunkálatokban, vagy parkgondozói feladatok ellátása során is használhatják. A Nyírerdő Zrt.-nél a 2009 telén lezajlott, három hónapos közmunkaprogramban 444-en jutottak foglalkozási lehetőséghez, míg a hét hónapos tavaszi-nyári-őszi erdőművelési munkálatokban 568 közmunkás vehetett részt.

A program kerete: 3,3 milliárd

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) 3,3 milliárd forintos keretből indít erdészeti közmunkaprogramot, amelytől azt remélik, hogy több mint 3100 regisztrált munkanélküli és rendszeres szociális segélyben részesülő ember juthat munkalehetőséghez. A programhoz egymilliárd forinttal járul hozzá a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács – közölte az SZMM és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.). A hét és fél hónapos közmunkaprogramban 18 erdészeti társaság vesz részt, és a közmunkások 570 településen egyebek között általános erdőművelési munkákat végeznek, erdészeti feltáró utakat, sétautakat, turistautakat és tanösvényeket gondoznak, berendezéseket javítanak, valamint hulladékot gyűjtenek és szállítanak el.

Több mint 3000 embernek adhat munkát

Tavaly 18 erdészeti társaságnál több mint háromezer – elsősorban roma származású, tartósan munkanélküli – ember jutott munkalehetőséghez, és közülük több mint kétszáz munkavállalót foglalkoztattak tovább. 2004 óta hetedik alkalommal vesznek részt az állami tulajdonú erdészeti társaságok az SZMM, a Földművelésügyi Minisztérium, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által közösen finanszírozott közmunkaprogramban. Az elmúlt hat év alatt a rendszerint minden év áprilisa és novembere között megvalósuló erdészeti közmunkaprogram több mint 13 ezer ember számára biztosított munkalehetőséget.