Nőtt a munkanélküliség november és január között

A munkanélküliségi ráta 10,8 százalékos értéke 2,4 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző három hónapi időszakhoz viszonyított 0,3 százalékpontos növekedés némileg alacsonyabb az előző év hasonló időszakában mértnél. 1994. első negyedéve óta most volt legmagasabb munkanélküliek aránya, akkor 11,5 százalékos volt a ráta és a következő negyedévben is csak 10,7 százalékosra mérséklődött – közölte a KSH. Az egy évvel korábbi időszakkal összehasonlítva a foglalkoztatottak száma 89 ezerrel csökkent, a munkanélküliek száma 105 ezerrel nőtt, miközben 16 ezerrel többen jelentek meg a munkaerőpiacon. A vizsgált időszakban – 2009. november és 2010. január között – a 15-64 éves népesség 61,7 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 64,3 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A 15-64 éves foglalkoztatottak száma 2009. novembere és 2010. januárja között átlagosan 3 millió 719 ezer volt, 91 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, a korcsoportra számított 55 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,1 százalékponttal csökkent. A munkanélküliek 18,2 százaléka a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 27,8 százalékos munkanélküliségi ráta 6,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A 25-54 évesek – a legjobb munkavállalási korúak – munkanélküliségi rátája 10 százalék volt, 2,4 százalékponttal magasabb, mint a 2008. november és 2009. januári időszakban. A munkanélküliek 45,1 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap, 1,7 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál – közölte a KSH.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.