Újabb korrupciógyanús földügylet Benedek Fülöppel?

Ezt Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója közölte. A Magosz Szövetségi igazgatója január 7-én tett bejelentést a fővárosi ügyészség nyomozóhivatalánál egy 303 hektáros erdő értékesítésével kapcsolatban, mivel úgy ítélte meg, hogy bűncselekmény alapos gyanúja fogalmazható meg az üggyel kapcsolatban. Budai Gyula – mint elmondta – egy 80 éves asszonytól kapott levelet, amelyben azt írta, hogy 2004-ben kötött szerződést a 303 hektáros erdő eladásáról a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA). De az ügylet során „…Benedek Fülöp nem önzetlenül segített, hiszen részemre – írja a levél írója – ellenszolgáltatás fejében történt az erdőértékesítés…” Ez a kijelentés adta – illetve a továbbiakban leírtak – adták az ügyészségi eljárás alapját – tájékoztatta az újságírókat Budai Gyula. A Magosz szövetségi igazgatója a hozzá eljuttatott levelet idézve közölte: „esetenként az erdőértékesítés esetén – állítja az idős hölgy – 5-100 millió forint került kifizetésre. Ezt a saját esetem is példázza: 2004-ben kötöttem szerződést a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel. A tulajdonomban lévő 303 hektár erdőt adtam el 105 millió forintért. Ebben az esetben 5 millió forintot kellett fizetnem Benedek Fülöp részére, amit Nagy Bélán keresztül tettem meg…”. Nagy Béla, a Kunsági Erdészeti és Faipari Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese volt – tette hozzá a Magosz tisztségviselő. E közlés alapján indított nyomozást a kecskeméti nyomozó ügyészség, és szerezték be a szükséges iratokat is. Budai Gyula a bejelentés alapján ismertette: az NFA 2004 december 9-én 105 millió forintot utalt át az idős hölgy számlájára. Ez bankszámla-kivonattal is igazolható, amelyet Budai Gyula megkapott. A vételár megérkezését követően a bejelentő 5 millió forintot vett ki a számlájáról. Ezt az összeget pedig a bejelentő fia átadta Nagy Bélának, aki ezt Benedek Fülöpnek továbbította – állította a Magosz szövetségi igazgatója. Az idős hölgy Budai Gyula szerint szintén bűncselekményt követett el a vesztegetéssel – de mint mondta – annak van aktív és passzív formája. Ha a passzív vesztegető feltárja a bűncselekményt, akkor mentesül a felelősség alól. Ez a hölgy vállalta annak ódiumát, hogy a bűncselekmény feltárásakor esetleg őt is felelősségre vonják. A bejelentőt és a fiát is kihallgatta már az ügyészség – mondta Budai Gyula. Budai Gyula kijelentette: információi alapján ebben az időben az NFA úgy vásárolta fel az erdőt, hogy aki kenőpénzt adott, attól soron kívül megvették a felajánlott területet. Aki pedig ezt nem tette, attól „valamikor” később vásároltak. Mindennek alapján kijelenthető – a Magosz vezető tisztségviselője szerint -, hogy Benedek Fülöp 5 millió forint kenőpénzt kapott. „Ebben az időszakban a szocialisták ezeket az ügyleteket így rendezték.” – mondta. A bejelentés alapján a kecskeméti nyomozó ügyészség befolyással való üzérkedés bűntette miatt rendelt el nyomozást – tette hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.